SAJTOS SERTÉSTARJA Hozzávalók 4 személyre: 8 vékony szelet, nem túl zsíros, kicsontozott sertéstarja (kb. 80 dkg), 1 evőkanál étolaj, őrölt bors, 8 kávéskanál csemege- vagy csípős paprikakrém, 2 dl tejföl, 20 dkg trappista vagy edami sajt, 3-4 szál petrezselyemzöld.
Elkészítés: A hússzeleteket leöblítjük, papírkendővel szárazra töröljük, vágódeszkára fektetjük, letakarjuk folpack fóliával, és kissé kiverjük. Kikenünk az olajjal egy nagyobb - például a sütőbe való zománcos - tepsit. A sütőt előmelegítjük 180 °C-ra. A hússzeleteket a tepsibe sorakoztatjuk, meghintjük ízlés szerint borssal, majd mindegyiket megkenjük 1-1 kávéskanál paprikakrémmel és tejföllel (sózni nem szükséges, mert a paprikakrém eleve sós!). A sajtot nagy lyukú reszelőn megreszeljük, arányosan elosztva a szeletek tetejére halmozzuk, aztán betesszük a tepsit a forró sütőbe, és addig sütjük a húst, amíg a teteje aranybarnára pirul (25-30 perc). A petrezselyemzöldet leöblítjük, levélkéit lecsipkedjük, és finomra vágjuk. A hússzeleteket tálra emeljük, meghintjük a petrezselyemzölddel, és azonnal tálaljuk, mert csak frissen jó. Burgonyagratint, burgonyapürét kínálhatunk mellé. Vegyes saláta, ecetes savanyúság illik hozzá.
Tipp: Készíthetjük úgy is, hogy mielőtt megkennénk a tejföllel, a paprikakrém tetejére 1-1 evőkanál pirított gombát (40 dkg) halmozunk. Finom egytálétel válik belőle, ha a hús alá 60-80 dkg héjában főtt, vékonyan felkarikázott krumplit terítünk - ez esetben a sülési idő 45-55 perc.
|