KLASSZIKUS KÖMÉNYES SÜLT
Hozzávalók: 1,2 kg sertéstarja kicsontozva, besózva, frissen darált bors, 1 evőkanál durvára tört köménymag, 3-4 gerezd zúzott fokhagyma, marhahúsleveslé vagy víz.
Elkészítés: A húst egészben hagyva beborsozzuk, köménnyel beszórjuk, és a fokhagymával bekenjük. Tepsibe vagy kellő nagyságú serpenyőbe kb. 1 ujjnyi vizet vagy húsleveslét öntünk, és a húst a bőrös oldalával lefelé mintegy 15 percig főzzük. Ennyi idő alatt a bőr úgy megpuhul, hogy késsel beirdalhassuk (kockásra vágjuk). A bőrös felével felfelé helyezzük ismét a sütőbe, és először 220 °C-on kb. fél órán át sütjük, majd kisebb lángon folytatjuk, közben a lével meg-meglocsolgatva. Az utolsó negyedórára alufóliával borítsuk be. A kész sültet pihentessük, hogy szépen lehessen szeletelni. Hidegen is kitűnő. Burgonyagombóccal és meleg káposztasalátával tálaljuk. A burgonyagombóchoz törjünk át 75 dkg, puhára főtt krumplit, keverjünk hozzá 50 dkg nyers, durvára reszelt krumplit, sózzuk meg, és 3 evőkanál liszttel dolgozzuk el. A gombócokat sós vízben, kb. 20 percig főzzük. A meleg káposztasalátához 1 kis fej káposztát vékonyra szeletelünk, besózzuk, kicsit állni hagyjuk, majd forró, ecetes vízzel leöntjük. A lét leszűrjük, felforraljuk, majd ismét ráöntjük a káposztára. Addig ismételjük, míg a
káposzta megpuhul. Az utolsó lébe sót, őrölt borsot, durvára tört köménymagot szórunk, és kevés ecettel és étolajjal ízesítjük.