SONKÁS ÜNNEPI SALÁTA Hozzávalók: 1 fej saláta, 25 dkg sonka, 4 db jonatán alma, 4 db banán, 4 db mandarin, 2 db narancs, citromlé, egy kevés majonéz, tejszín, méz, csipetnyi só, őrölt fehér bors, citromfű.
Elkészítés: A megmosott salátát leveleire szedjük, majd hagyjuk lecsöpögni. Közben egy salátástálban 1 kis tubus majonézt 1 deci tejszínnel kikeverünk, és sóval, fehér borssal, mézzel ízlés szerint pikánssá téve ízesítjük. Pár csepp citromlével kissé megbolondítjuk, és kevés reszelt citromhéjat is adunk hozzá. A gyümölcsöket az alma kivételével meghámozzuk, a banánt felkarikázzuk, a mandarint, narancsot gerezdekre szedjük, a kimagozott almát vékonyan felszeleteljük. Az így előkészített gyümölcsöket és a kis darabokra összetépkedett vagy metéltre vágott salátát belekeverjük a pikáns tejszínes majonézbe. A metéltre vágott sonkát is beleforgatjuk, majd gyümölcsökkel és citromfűvel díszítve tálaljuk . Tipp: Ez a mennyiség hat főre bőven elegendő; ha nagyobb vendégsereg számára készítjük, növeljük arányosan a hozzávalókat. Elkészíthetjük néhány órával korábban is, de akkor fóliával légmentesen lezárva tegyük a hűtőbe, hogy a gyümölcsök ne barnuljanak meg.
|