SAJTOS RAKOTT PALACSINTA
Hozzávalók 12 palacsintához: 20 dkg liszt, 2
tojás, 2 dl tej, só, ásvány- vagy szódavíz, 2 evőkanál étolaj, 25 dkg spenót; a besamelhez: 4 dkg vaj vagy margarin, 4 dkg liszt, 4 dl tej, csipetnyi őrölt szerecsendió; továbbá: 40 dkg hámozott paradicsom (konzerv), 1 kis fej vöröshagyma, 2 evőkanál + 1 kávéskanál étolaj, 1 gerezd fokhagyma, 6-8 bazsalikomlevél, 1 mokkáskanál szárított origanó (szurokfű), 15 dkg sós juhsajt, 15 dkg mozzarella sajt.
Elkészítés: A palacsintához simára keverjük a lisztet a tojásokkal, a tejjel, 2 csipet sóval és annyi ásvány- vagy szódavízzel, hogy folyós, vékony "tésztát" kapjunk. Belekeverjük az olajat, lefedjük, fél órát pihentetjük. A spenótot megtisztítjuk, megmossuk, enyhén sós vízben 2 percig főzzük, hideg vízzel leöblítjük, alaposan kinyomkodjuk, finomra vágjuk.
A besamelhez a zsiradékban sárgára pirítjuk a lisztet, a tejjel simára keverjük, sűrűsödésig főzzük, kihűtjük. Sóval, borssal, szerecsendióval ízesítjük. A paradicsomot felaprózzuk. A vöröshagymát finomra vágjuk, 2 evőkanál olajon megfonnyasztjuk, hozzáadjuk az áttört fokhagymát, a paradicsomot, a vágott bazsalikomot és az origanót, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, 10 percig erős tűzön sűrűre főzzük. A palacsintatésztából 6 "fehér" palacsintát sütünk.
A maradék tésztában elkeverjük a spenótot, és további legalább 6 palacsintát sütünk belőle. 1 kávéskanál olajjal kikenünk egy tűzálló tálat, 2 evőkanál besamelt simítunk az aljára. A palacsintákra 1-1 evőkanál besamelt kenünk, megszórjuk a szálasra reszelt juhsajttal, zsebkendőszerűen összehajtjuk, és kissé egymásra csúsztatva lerakjuk őket a tálba. Tetejüket bevonjuk a paradicsommártással, megszórjuk az apróra felkockázott mozzarellával, és előmelegített, forró sütőben (200 °C) 25-30 percig sütjük. Nagyon laktató, kiadós, remek vendégváró!