ingyen webstatisztika

VADDISZNÓ APRÓPECSENYE KNÉDLIVEL


Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg vaddisznócomb, 4 dkg húsos füstölt szalonna, 25 dkg vöröshagyma, 25 dkg csiperkegomba, 4 db szikkadt zsemle, 2 tojás, 3 evőkanál liszt, 3 dl tej, 2 dl száraz vörösbor, 1 evőkanál paradicsompüré, 4 fél sárgabarackbefőtt, 3-4 evőkanál ribizlidzsem, 2 evőkanál vaj vagy margarin, fél csokor petrezselyemzöld, só, őrölt bors, 2 babérlevél, 4 szem szegfűszeg, 4 szem borókabogyó.

Elkészítés: A megtisztított vöröshagymát 1 fej kivételével cikkekre vágjuk. A felkockázott húst a megforrósított zsiradékon megpirítjuk. Hozzáadjuk a hagymacikkeket, 2 percig pirítjuk, és belekeverjük a paradicsompürét. Meghintjük 1 evőkanál liszttel, majd felöntjük a vörösborral és 5 dl vízzel. Sóval, borssal, babérlevéllel, szegfűszeggel, borókabogyóval ízesítjük. Fedő alatt, közepes tűzön 75 percet főzzük. Közben a knédlihez a zsemléket kockákra vágjuk, és tejbe áztatjuk. A tojást kikeverjük a maradék liszttel, majd sóval, borssal ízesítjük. A maradék, megforrósított zsiradékon üvegesre pároljuk a félretett, felkockázott hagymafejet, és a tojással együtt a zsemléhez adjuk. Összegyúrjuk, nedves konyharuhára halmozzuk, és hengerré formáljuk. A végeket összekötözzük. Széles lábasban sós vizet forralunk. Beletesszük a konyharuhába csomagolt tésztát, és kis lángon kb. 45 percig főzzük. Ezután a tésztát a vízből kivesszük, lecsöpögtetjük, a konyharuhából kibontjuk, majd felszeleteljük. A kockákra vágott szalonnát megsütjük. Zsírján megpároljuk a felszeletelt gombát. A pecsenyét 2 evőkanál ribizlidzsemmel ízesítjük.
A maradék dzsemet a fél sárgabarackok üregébe töltjük. A vaddisznó aprópecsenyét a knédlivel, a szalonnás gombával és a ribizlidzsemmel töltött sárgabarackkal körítjük, frissen vágott petrezselyemzölddel meghintve kínáljuk. (Sertéshúsból is készíthetjük, de ekkor lehetőleg vadfűszerkeverékkel ízesítsük.)


További receptek >> https://lajosmari.hu/



Egyéb receptek:

alma
| banán | sós aprósütemények | babételek | bor | bárány | barack | befőzés | beigli | birka | borjú | borsó | brokkoli | burgonyaköretek | burgonya ételek | burgonya sütemények | cékla | citrom | cukkini | cseresznye | csirke | csirkecomb | csirkehús ételek | csirkemell | csirkés ételek | csokis édességek | csülök | dinnye | disznótoros ételek | diós torták és sütemények | édes aprósütemények | édességek | eper | fánk | fasírt | felfújtak | fortélyok és egészség | galuska | gesztenye | gomba | gombóc | gríz | gyógynövények | gyümölcsök | gyümölcskenyér | hagyma ételek | halak | joghurt | kacsa | kalács | káposzta | karaj | karalábé | karfiol | kávé | kelkáposzta | kenyér | keksz | kókusz | kolbász | körte | krémes | krumplis ételek | kuglóf | kukorica | lecsó | lekvár | lencse | leves | liba | madarak | magvak | mák | malac | málna | mandula | marha | marhafasírt | marhahús | meggy | melegszendvics | mogyoró | maffin | narancs | nyúl | omlett | padlizsán | palacsinta édes | palacsinta sós | paprika | paradicsom | piskóta | pizza | pogácsa | ponty | puding | pulyka | pulykamell | rétes | rizs | rómaitál | sajt | sajtos sütiksaláták | sárgarépa | savanyúkáposzta | savanyúság | sertéshús | sertés comb | sonka | spagetti | sütemény | sütőtök | szendvicsek | szilva | szója | szószok | tarja | tengeri hal | tészta | tésztafélék | tojás | tök | torta | turmix | túrókrém | túrós sütemény | túrótorta | tyúk | uborka | vadhús | virsli | zöldbab | zöldség | zsiradék | zsírégető gyümölcsök