ingyen webstatisztika

SZARVASTEKERCS


Hozzávalók: 50 dkg szarvascomb, 2 közepes fej vöröshagyma, 4 kis csemege uborka, 10 dkg füstölt hús, 4 dkg füstölt szalonna, 2 dl vörösbor, liszt, mustár, só, őrölt bors, őrölt pirospaprika, 1 evőkanál zsír.

Elkészítés: A hártyáitól megtisztított húst négy szeletbe vágjuk, és sóval, borssal mindegyik szeletet enyhén megszórjuk. A hússzeletek egyik oldalát megkenjük mustárral, majd kevés finomra vágott hagymát, kockákra vágott füstölt húst és uborkát teszünk rá. A szeleteket feltekerjük, a végeit bedugjuk, és cérnával átkötjük. A tekercseket lisztbe forgatjuk. Kuktafazékban felolvasztjuk a zsírt, kisütjük a felkockázott szalonnát, és megpirítjuk benne a maradék finomra vágott hagymát. Rátesszük a hústekercseket, mindegyik oldalukat kissé megsütjük, majd kevés pirospaprikát keverünk a zsírjához, felöntjük borral és annyi vízzel, hogy éppen ellepje. Lezárjuk a kuktát, és fél órán keresztül főzzük. Utána kiemeljük a roládokat, a pecsenyelét pedig rövidre beforraljuk. A szarvasroládokat burgonyakrokettel és körtekompóttal tálaljuk, a pecsenyelét mellé kínáljuk. Jó tanács: Hasonló ételt készíthetünk marhahússal is, aki nem kap szarvashúst, próbálkozzon marhahátszínnel.


További receptek >> https://lajosmari.hu/



Egyéb receptek:

alma
| banán | sós aprósütemények | babételek | bor | bárány | barack | befőzés | beigli | birka | borjú | borsó | brokkoli | burgonyaköretek | burgonya ételek | burgonya sütemények | cékla | citrom | cukkini | cseresznye | csirke | csirkecomb | csirkehús ételek | csirkemell | csirkés ételek | csokis édességek | csülök | dinnye | disznótoros ételek | diós torták és sütemények | édes aprósütemények | édességek | eper | fánk | fasírt | felfújtak | fortélyok és egészség | galuska | gesztenye | gomba | gombóc | gríz | gyógynövények | gyümölcsök | gyümölcskenyér | hagyma ételek | halak | joghurt | kacsa | kalács | káposzta | karaj | karalábé | karfiol | kávé | kelkáposzta | kenyér | keksz | kókusz | kolbász | körte | krémes | krumplis ételek | kuglóf | kukorica | lecsó | lekvár | lencse | leves | liba | madarak | magvak | mák | malac | málna | mandula | marha | marhafasírt | marhahús | meggy | melegszendvics | mogyoró | maffin | narancs | nyúl | omlett | padlizsán | palacsinta édes | palacsinta sós | paprika | paradicsom | piskóta | pizza | pogácsa | ponty | puding | pulyka | pulykamell | rétes | rizs | rómaitál | sajt | sajtos sütiksaláták | sárgarépa | savanyúkáposzta | savanyúság | sertéshús | sertés comb | sonka | spagetti | sütemény | sütőtök | szendvicsek | szilva | szója | szószok | tarja | tengeri hal | tészta | tésztafélék | tojás | tök | torta | turmix | túrókrém | túrós sütemény | túrótorta | tyúk | uborka | vadhús | virsli | zöldbab | zöldség | zsiradék | zsírégető gyümölcsök