ingyen webstatisztika

SZARVASRAGU SÁRGARÉPÁVAL ÉS BURGONYÁVAL


Hozzávalók 4 személyre: 30 dkg burgonya, 25 dkg apró vöröshagyma, 25 dkg sárgarépa, 1 gerezd fokhagyma, 60 dkg felkockázott szarvashús (pörköltnek való), fél teáskanál szárított rozmaring, 2 babérlevél, 1,25 dl száraz vörösbor, kb. 4 dl erőleveslé (leveskockából), 1-2 evőkanál ribizli- vagy piros áfonyalekvár, 2 evőkanál paradicsompüré, só, őrölt bors.

Elkészítés: A burgonyát meghámozzuk, megmossuk és négyfelé vágjuk. A megtisztított vöröshagymát nagyságtól függően félbe vagy negyedekbe vágjuk. A lekapargatott sárgarépát vastagon felkarikázzuk. A fokhagymát megtisztítjuk, összezúzzuk vagy fokhagymaprésen átnyomjuk. A burgonyadarabokat a vöröshagymával, a sárgarépakarikákkal és a fokhagymával a húshoz vegyítjük. Rozmaringgal, sóval, borssal ízesítjük, és a babérlevelekkel együtt tűzálló tálba halmozzuk. A vörösbort összekeverjük az erőleveslével és a paradicsompürével, majd a sárgarépás-hagymás húsra öntjük. Lefedjük, előmelegített sütőbe toljuk, és 200 fokon (gáztűzhelynél 3-as fokozaton) kb. két és fél órán keresztül pároljuk. Sóval, borssal és ribizli- vagy áfonyalekvárral ízesítjük. Jó tanács: Ha a szarvashúst főzés, illetve sütés előtt olaj, ecet, sör vagy bor és vadfűszerek keverékében pácoljuk, puhább és sokkal ízletesebb lesz.


További receptek >> https://lajosmari.hu/



Egyéb receptek:

alma
| banán | sós aprósütemények | babételek | bor | bárány | barack | befőzés | beigli | birka | borjú | borsó | brokkoli | burgonyaköretek | burgonya ételek | burgonya sütemények | cékla | citrom | cukkini | cseresznye | csirke | csirkecomb | csirkehús ételek | csirkemell | csirkés ételek | csokis édességek | csülök | dinnye | disznótoros ételek | diós torták és sütemények | édes aprósütemények | édességek | eper | fánk | fasírt | felfújtak | fortélyok és egészség | galuska | gesztenye | gomba | gombóc | gríz | gyógynövények | gyümölcsök | gyümölcskenyér | hagyma ételek | halak | joghurt | kacsa | kalács | káposzta | karaj | karalábé | karfiol | kávé | kelkáposzta | kenyér | keksz | kókusz | kolbász | körte | krémes | krumplis ételek | kuglóf | kukorica | lecsó | lekvár | lencse | leves | liba | madarak | magvak | mák | malac | málna | mandula | marha | marhafasírt | marhahús | meggy | melegszendvics | mogyoró | maffin | narancs | nyúl | omlett | padlizsán | palacsinta édes | palacsinta sós | paprika | paradicsom | piskóta | pizza | pogácsa | ponty | puding | pulyka | pulykamell | rétes | rizs | rómaitál | sajt | sajtos sütiksaláták | sárgarépa | savanyúkáposzta | savanyúság | sertéshús | sertés comb | sonka | spagetti | sütemény | sütőtök | szendvicsek | szilva | szója | szószok | tarja | tengeri hal | tészta | tésztafélék | tojás | tök | torta | turmix | túrókrém | túrós sütemény | túrótorta | tyúk | uborka | vadhús | virsli | zöldbab | zöldség | zsiradék | zsírégető gyümölcsök