ingyen webstatisztika

MANDULÁS DÁMVADCOMB KARFIOLLAL


Hozzávalók 4 személyre: 1 dámvadcomb kicsontozva (kb. 1,2 kg), 3 dl vörösbor, 10 szem szegfűbors, 10 szem borókabogyó, 2 babérlevél, 3 evőkanál étolaj, 1 fej vöröshagyma, 10 dkg füstölt szalonna vékonyan felszeletelve, 3 evőkanál pirosribizli-zselé, 1 fej zöld karfiol vagy brokkoli, 2 dkg vaj, 1/4 dl zöldségerőleveslé (leveskockából), 2 dkg szálasra vágott mandula, 1-2 evőkanál étkezési búzakeményítő, só, őrölt bors.

Elkészítés: A húst megmossuk, majd megtöröljük. A vörösbort 2 dl vízzel, a szegfűborssal, a borókabogyóval és a babérlevéllel tálba öntjük, belehelyezzük a combot, majd egy éjszakán át, hűtőszekrényben érleljük. Másnap a húst kivesszük, megtöröljük, és a páclevet félretesszük. A combot sóval, borssal alaposan bedörzsöljük, és a felforrósított olajon erősen megpirítjuk. A megtisztított vöröshagymát cikkekre vágjuk, a dámvadcomb mellé tesszük, és rövid ideig együtt sütjük. A húst befedjük a szalonnaszeletekkel, majd aláöntjük a páclevet és felforraljuk. Belekeverjük a ribizlizselét, és letakarva, előmelegített sütőben, 175 fokon (gáztűzhelynél 2-es fokozaton) kb. 45 percet sütjük. A fedőt levesszük, majd a húst ugyanazon a hőfokon, további kb. 45 percig sütjük. Közben a karfiolt vagy a brokkolit megtisztítjuk, rózsáira szedjük, megmossuk, és a felhevített vajon, alacsony hőfokon megpároljuk. Felöntjük a leveslével, és fedő alatt, 12-15 percig pároljuk. A mandulát serpenyőben, szárazon aranysárgára pirítjuk.

A húst a tepsiből kivesszük, és eltávolítjuk róla a szalonnaszeleteket. Az átszűrt pecsenyelevet fél liter folyadékra felhígítjuk. Felforraljuk, az étkezési keményítővel besűrítjük, majd sóval, borssal ízesítjük. A sült dámvadcombot a lecsöpögtetett karfiollal együtt tálra helyezzük, és megszórjuk a pirított mandulával. Tetszés szerint petrezselyemzölddel díszítjük. A mártást külön kínáljuk hozzá. Köretnek burgonyakrokettet vagy burgonyapürét adhatunk mellé.


További receptek >> https://lajosmari.hu/



Egyéb receptek:

alma
| banán | sós aprósütemények | babételek | bor | bárány | barack | befőzés | beigli | birka | borjú | borsó | brokkoli | burgonyaköretek | burgonya ételek | burgonya sütemények | cékla | citrom | cukkini | cseresznye | csirke | csirkecomb | csirkehús ételek | csirkemell | csirkés ételek | csokis édességek | csülök | dinnye | disznótoros ételek | diós torták és sütemények | édes aprósütemények | édességek | eper | fánk | fasírt | felfújtak | fortélyok és egészség | galuska | gesztenye | gomba | gombóc | gríz | gyógynövények | gyümölcsök | gyümölcskenyér | hagyma ételek | halak | joghurt | kacsa | kalács | káposzta | karaj | karalábé | karfiol | kávé | kelkáposzta | kenyér | keksz | kókusz | kolbász | körte | krémes | krumplis ételek | kuglóf | kukorica | lecsó | lekvár | lencse | leves | liba | madarak | magvak | mák | malac | málna | mandula | marha | marhafasírt | marhahús | meggy | melegszendvics | mogyoró | maffin | narancs | nyúl | omlett | padlizsán | palacsinta édes | palacsinta sós | paprika | paradicsom | piskóta | pizza | pogácsa | ponty | puding | pulyka | pulykamell | rétes | rizs | rómaitál | sajt | sajtos sütiksaláták | sárgarépa | savanyúkáposzta | savanyúság | sertéshús | sertés comb | sonka | spagetti | sütemény | sütőtök | szendvicsek | szilva | szója | szószok | tarja | tengeri hal | tészta | tésztafélék | tojás | tök | torta | turmix | túrókrém | túrós sütemény | túrótorta | tyúk | uborka | vadhús | virsli | zöldbab | zöldség | zsiradék | zsírégető gyümölcsök