ingyen webstatisztika

KOVÁSZOS UBORKA


Hozzávalók: A kovászolnivaló uborka nagysága kb. 8-10 cm, vastagsága 2 ujjnyi. Lehetőleg egyenes, kemény, "roppanós" és még nem sárguló. Szükséges hozzá kg-onként egy csokor (kissé száraz) kapor vagy kaporvirág (nem baj, ha nem friss), valamint 2 gerezd fokhagyma. A felöntőlé literjéhez 1 púpozott evőkanál só; végül üvegenként 5 dekányi kenyér. (Legjobb a barna, de ha éppen nincs, akkor bármilyen kenyér vagy zsemle is megfelel. Az sem baj, ha száraz.)

Elkészítés: Az uborkát meleg vízben addig áztatjuk, amíg a felületéről le nem ázik a homok. Jól le is dörzsöljük. Meleg, váltott vízben addig mossuk, amíg egészen tiszta marad alatta a víz. Ezután a két végét levágjuk. (Ügyeljünk arra, hogy ne legyen keserű, mert egy darab is tönkreteheti az egész üveget!) A vastagabb uborkákat hosszában két-három helyen kis késsel bevágjuk, hogy a sós lé és a fűszerek kellően átjárhassák. A kaprot megmossuk, szétszedjük, a fokhagymát megtisztítjuk, és lapjában vékony szeletekre vágjuk. A megmosott uborkákat tálba tesszük, és annyi vízzel öntjük le, amennyi jól ellepi. Ezután a vizet fazékba öntve, nagyjából lemérjük. Ettől függően megsózzuk, és felforraljuk. Amíg a víz forr, a tisztára mosott, nagy uborkásüveg aljába teszünk pár szál kaprot, és a lehető legszorosabban belerakjuk az uborkákat, ügyelve arra, hogy a helyet teljesen kihasználjuk. Ha már egyharmad részig megtelt az üveg, rászórunk néhány fokhagymalapocskát, és kaprot teszünk rá, majd folytatjuk az uborkával. Ha az üveg megtelt, a tetejére tesszük a kenyeret. A közben felforralt sós vizet úgy öntjük rá, hogy az közvetlenül a kenyérre csorogjon, így a kenyér egészen átnedvesedik. Annyi vizet öntünk az üvegbe, hogy az teljesen ellepje az uborkát. Ha az uborka kissé felemelkedne a lében, falapocskával leszorítjuk. (A falapocska gyógyszertárban vásárolható.) Az üveget nem zárjuk le légmentesen, elég ha kistányért vagy egy fóliadarabot lazán ráteszünk. Az uborkát ezután napra rakjuk. Kb. 3 nap alatt megérik a kovászos uborka. Mielőtt leszűrjük, egyet megkóstolunk. Ha nem elég érett, még egy napig hagyjuk állni. Ezután az uborkákat kiszedjük a léből, hideg vízzel leöblítjük, majd csavaros tetejű üvegekben elosztjuk. A levet finom szitán átszűrjük, és ráöntjük az uborkára. Lezárjuk, és a hűtőszekrénybe tesszük. Az így készített kovászos uborka akár hat hétig is eláll a hűtőben, ezért érdemes nagyobb mennyiséget készíteni belőle. A leve ásványvízzel keverve a forró nyári napokon üdítő, és pótolja az izzadás során elvesztett sót. Ugyanígy kovászolhatunk kimagozott, kockákra vágott patisszont és reszelt káposztát is, amely finomabb, mint a hagyományos savanyú káposzta.


KOVÁSZOS UBORKA


Hozzávalók: Egy 5 literes üvegbe 3 kg apró, rücskös, friss uborkát számítunk.

Elkészítés: Váltott hideg vízben többször átmossuk. Az üveg aljára kaprot teszünk. Az uborkák végeit levágjuk és behasogatjuk hosszanti irányban. Üvegbe rakjuk, közé teszünk 6-8 gerezd fokhagymát. Vizet forralunk, 3 csapott evőkanál sóval ízesítjük és ráöntjük az uborkára. Tetejére fél szelet kenyeret teszünk és a napon érleljük. Amikor forrni kezd, vegyük ki a kenyeret, mert túl savanyú lesz. Napos időben 3 nap alatt megérik. Szűrjük át a levet. Hideg helyen hetekig friss, ropogós marad.


KOVÁSZOS UBORKA


Hozzávalók egy darab 2 literes üvegre: 1,5 kg vékony héjú, egyenes, kb. 10 cm hosszú uborka (kígyóuborka nem jó hozzá!), 1 csokor kapor, 6 nagy gerezd megtisztított fokhagyma, 1 szelet kenyér, só.

Elkészítés: A másfél kg uborkát folyó víz alatt kefével lesikáljuk. Utána függőlegesen beleállítjuk az üvegbe, közé tesszük a csokor kaprot, a fokhagymagerezdeket, ha megtelt az üveg, akkor a tetejére 1 szelet kenyeret rakunk. Ezután kb másfél liter sós vizet forralunk (1 liter vízhez 1 evőkanál sót adunk), majd olyan melegre hűtjük, hogy a kezünknek egy kicsit túl meleg legyen, és ráöntjük az uborkára. Az üveget letakarjuk egy tányérral (tilos lekötni, mert felrobbanhat az erjedéstől), és kitesszük a napra. Összesen két napig hagyjuk a napon, utána behozzuk (félig éretten) a napról, átrakjuk kisebb csavaros tetejű üvegekbe, rászűrjük a levét (a kenyér meg a kapor már ne menjen bele, de a fokhagymát azt tegyük bele), lezárjuk az üvegeket és betesszük a hűtőszekrénybe, ahol 4-5 napig nagyon lassan tovább érik. Tehát az a trükkje, hogy az első 2 nap intenzív, gyors érlelés legyen, és a következő 4-5 nap lassú hűtött érlelés legyen, akkor lesz igazán ropogós.




Egyéb receptek:

alma
| banán | sós aprósütemények | babételek | bor | bárány | barack | befőzés | beigli | birka | borjú | borsó | brokkoli | burgonyaköretek | burgonya ételek | burgonya sütemények | cékla | citrom | cukkini | cseresznye | csirke | csirkecomb | csirkehús ételek | csirkemell | csirkés ételek | csokis édességek | csülök | dinnye | disznótoros ételek | diós torták és sütemények | édes aprósütemények | édességek | eper | fánk | fasírt | felfújtak | fortélyok és egészség | galuska | gesztenye | gomba | gombóc | gríz | gyógynövények | gyümölcsök | gyümölcskenyér | hagyma ételek | halak | joghurt | kacsa | kalács | káposzta | karaj | karalábé | karfiol | kávé | kelkáposzta | kenyér | keksz | kókusz | kolbász | körte | krémes | krumplis ételek | kuglóf | kukorica | lecsó | lekvár | lencse | leves | liba | madarak | magvak | mák | malac | málna | mandula | marha | marhafasírt | marhahús | meggy | melegszendvics | mogyoró | maffin | narancs | nyúl | omlett | padlizsán | palacsinta édes | palacsinta sós | paprika | paradicsom | piskóta | pizza | pogácsa | ponty | puding | pulyka | pulykamell | rétes | rizs | rómaitál | sajt | sajtos sütiksaláták | sárgarépa | savanyúkáposzta | savanyúság | sertéshús | sertés comb | sonka | spagetti | sütemény | sütőtök | szendvicsek | szilva | szója | szószok | tarja | tengeri hal | tészta | tésztafélék | tojás | tök | torta | turmix | túrókrém | túrós sütemény | túrótorta | tyúk | uborka | vadhús | virsli | zöldbab | zöldség | zsiradék | zsírégető gyümölcsök