ingyen webstatisztika

TZATZIKI (görög saláta - fogyókúrázóknak)


Hozzávalók 4 személyre: 2 szál kígyóuborka (kb. 70 dkg), 4 dl kefír, 2 gerezd fokhagyma, só, őrölt fehér bors.

Elkészítés: Az uborkát megmossuk, és héjastul lereszeljük az almareszelő legdurvább fokán. A fokhagymát megtisztítjuk. A kefírbe belekeverjük a zúzott fokhagymát, a sót és a borsot, majd beleforgatjuk az uborkát. A salátát jól záródó edénybe tesszük, és legalább fél napig érleljük a hűtőszekrényben.


GÖRÖG UBORKAMÁRTOGATÓS - "TZATZIKI"


Hozzávalók: 1 nagy kígyóuborka (40 dkg), só, őrölt bors, 2,5 dkg dió vagy pörkölt pisztácia, 2-3 gerezd fokhagyma, 1 evőkanál citromlé, 1 evőkanál olívaolaj, 25 dkg tejszínes krémsajt, 1 dl krémtejföl, 4-5 szál kapor, néhány olívabogyó.

Elkészítés: Az uborkát megmossuk, "csíkosan" meghámozzuk, azaz (a szépség kedvéért) hagyunk rajta néhány zöld csíkot is, 6-8 vékony karikát félreteszünk a díszítéshez, a többit nagy lyukú reszelőn megreszeljük. Kissé besózzuk, 15 percig pihentetjük. Közben a diót vagy a pisztáciát durvára vágjuk, hozzákeverjük az áttört fokhagymát, a citromlét, olívaolajat, krémsajtot és a tejfölt, ízlés szerint őrölt borsot. Az uborkát alaposan kinyomkodjuk, és a finomra vágott kaporral együtt a krémsajtmasszához adjuk. Gondosan lefedjük, tálalásig hidegen tartjuk.
Tálaláskor erőteljesen összekeverjük, nem túl mély tányérba-tálkába szedjük, tetejét a félretett uborkaszeletekkel, az olívabogyókkal vagy tetszés szerint diógerezdekkel, kaporszálakkal díszíthetjük. Pirított vagy friss kenyérrel, sós krékerrel, hasábokra vágott nyers zöldségekkel (sárgarépa, szárzeller, jégcsapretek, kemény paradicsom, paprika, cukkini stb.) kínáljuk. Biztos siker!


GÖRÖG UBORKAMÁRTOGATÓS


Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg kígyóuborka, só, őrölt bors, 4 gerezd fokhagyma, 5 szál kapor, 4 evőkanál borecet, 4 evőkanál olívaolaj, 25 dkg tejszínes krémsajt, 2 dl joghurt, 1 szál menta, néhány olívabogyó.

Elkészítés: Az uborkát megmossuk, "csíkosan" meghámozzuk, és nagy lyukú reszelőn megreszeljük. Kissé besózzuk, és 15 percig pihentetjük. A fokhagymát meghámozzuk, a kaprot finomra vágjuk. Elkeverjük a borecetet 1 kávéskanál sóval, néhány tekerésnyi frissen őrölt borssal és az apránként hozzáadott olajjal. A krémsajtot és joghurtot botmixerrel habosra-bársonyosra keverjük, majd beledolgozzuk az áttört fokhagymát, az olajos mártást, végül a kaprot.
Az uborkát alaposan kinyomkodjuk, a joghurtos-fűszeres masszához adjuk, aztán gondosan lefedjük, és tálalásig hidegen tartjuk. Akkor mélyebb tálkába szedjük, tetejét pedig mentalevélkékkel és olívabogyókkal díszítjük. Kiflikarikákkal, sós krékerrel, hasábokra vágott, nyers zöldségekkel kínáljuk. Megjegyzés: A Balkán országaiban készített joghurt egészen sűrű állagú, inkább a mi krémsajtunkhoz-krémtejfölünkhöz áll közelebb, de a fenti mártogatóst készíthetjük áttört tehéntúró-joghurt keverékével is.




Egyéb receptek:

alma
| banán | sós aprósütemények | babételek | bor | bárány | barack | befőzés | beigli | birka | borjú | borsó | brokkoli | burgonyaköretek | burgonya ételek | burgonya sütemények | cékla | citrom | cukkini | cseresznye | csirke | csirkecomb | csirkehús ételek | csirkemell | csirkés ételek | csokis édességek | csülök | dinnye | disznótoros ételek | diós torták és sütemények | édes aprósütemények | édességek | eper | fánk | fasírt | felfújtak | fortélyok és egészség | galuska | gesztenye | gomba | gombóc | gríz | gyógynövények | gyümölcsök | gyümölcskenyér | hagyma ételek | halak | joghurt | kacsa | kalács | káposzta | karaj | karalábé | karfiol | kávé | kelkáposzta | kenyér | keksz | kókusz | kolbász | körte | krémes | krumplis ételek | kuglóf | kukorica | lecsó | lekvár | lencse | leves | liba | madarak | magvak | mák | malac | málna | mandula | marha | marhafasírt | marhahús | meggy | melegszendvics | mogyoró | maffin | narancs | nyúl | omlett | padlizsán | palacsinta édes | palacsinta sós | paprika | paradicsom | piskóta | pizza | pogácsa | ponty | puding | pulyka | pulykamell | rétes | rizs | rómaitál | sajt | sajtos sütiksaláták | sárgarépa | savanyúkáposzta | savanyúság | sertéshús | sertés comb | sonka | spagetti | sütemény | sütőtök | szendvicsek | szilva | szója | szószok | tarja | tengeri hal | tészta | tésztafélék | tojás | tök | torta | turmix | túrókrém | túrós sütemény | túrótorta | tyúk | uborka | vadhús | virsli | zöldbab | zöldség | zsiradék | zsírégető gyümölcsök