ingyen webstatisztika

SSS (sonkás-sajtos-spárgás) LEPÉNY


Hozzávalók: a tésztához: 25 dkg finomliszt, 12,5 dkg vaj vagy Rama sütőmargarin, fél kávéskanál só, 6-7 evőkanál víz; a forma kikenéséhez: diónyi vaj vagy Rama sütőmargarin; a töltelékhez: 60 dkg spárga, só, csipetnyi cukor, 10 dkg szeletelt gépsonka, 3 tojás, 1 dl tejföl, 10 dkg reszelt sajt, őrölt fekete bors.

Elkészítés: A lisztet a vajjal meg csipetnyi sóval elmorzsoljuk. Hideg vízzel tésztává gyúrjuk, majd néhány órára hűtőszekrénybe állítjuk. A spárga vékony hártyáját lehántjuk, majd a szálakat 2-3 centis darabokra vágjuk, és enyhén sós, cukros, forrásban lévő vízben 8 percig főzzük. Leszűrjük, hűlni hagyjuk. A sonkát apró kockákra vágjuk. Egy 26 centi átmérőjű, alacsony peremű tortaformát vajjal enyhén kikenünk, és a kinyújtott tésztával kibéleljük úgy, hogy pereme is legyen. A lecsöpögtetett spárgát és a sonkát rászórjuk. A tojásokat felverjük, majd apránként a tejfölt is hozzáadjuk. A reszelt sajtot beleszórjuk, megsózzuk, megborsozzuk. A sonkás spárgára öntjük és előmelegített sütőben, a közepesnél egy kicsit erősebb lánggal (200 °C; légkeveréses sütőben 180 °C) kb. 35 percig sütjük.




Egyéb receptek:

alma
| banán | sós aprósütemények | babételek | bor | bárány | barack | befőzés | beigli | birka | borjú | borsó | brokkoli | burgonyaköretek | burgonya ételek | burgonya sütemények | cékla | citrom | cukkini | cseresznye | csirke | csirkecomb | csirkehús ételek | csirkemell | csirkés ételek | csokis édességek | csülök | dinnye | disznótoros ételek | diós torták és sütemények | édes aprósütemények | édességek | eper | fánk | fasírt | felfújtak | fortélyok és egészség | galuska | gesztenye | gomba | gombóc | gríz | gyógynövények | gyümölcsök | gyümölcskenyér | hagyma ételek | halak | joghurt | kacsa | kalács | káposzta | karaj | karalábé | karfiol | kávé | kelkáposzta | kenyér | keksz | kókusz | kolbász | körte | krémes | krumplis ételek | kuglóf | kukorica | lecsó | lekvár | lencse | leves | liba | madarak | magvak | mák | malac | málna | mandula | marha | marhafasírt | marhahús | meggy | melegszendvics | mogyoró | maffin | narancs | nyúl | omlett | padlizsán | palacsinta édes | palacsinta sós | paprika | paradicsom | piskóta | pizza | pogácsa | ponty | puding | pulyka | pulykamell | rétes | rizs | rómaitál | sajt | sajtos sütiksaláták | sárgarépa | savanyúkáposzta | savanyúság | sertéshús | sertés comb | sonka | spagetti | sütemény | sütőtök | szendvicsek | szilva | szója | szószok | tarja | tengeri hal | tészta | tésztafélék | tojás | tök | torta | turmix | túrókrém | túrós sütemény | túrótorta | tyúk | uborka | vadhús | virsli | zöldbab | zöldség | zsiradék | zsírégető gyümölcsök