HOGYAN KÉSZÜL A SÜLT LAZACSZELET? A halakat mindig frissen sütjük és lehetőleg azonnal tálaljuk. Ha mélyhűtött halat használunk, 12 órával előbb (gondosan becsomagolva-lefedve) tegyük át a fagyasztóból a hűtőszekrénybe, és lassan hagyjuk felengedni. A gyors, erőltetett felengedés következtében (mikróban) a hal kényes rostjai összetörnek, elkészítésük során húsuk szétesik, így elvész az étel szépsége! A lazacszeleteket leöblítjük, majd meghintjük néhány csepp citromlével. A citromlé szelídíti a hal karakteres, erős szagát, azonkívül segít színének és húsa tömörségének megőrzésében is. "Szárukat" zsineggel összekötözzük, hogy sütés közben ne nyíljanak szét, majd közvetlenül sütés előtt szárazra töröljük. Ha a mártásban sós hozzávalók is vannak (például olíva-, kapribogyó, ringli), a halat ne sózzuk meg! Mivel a lazac húsa nem igazán sovány, sütéskor szükségtelen zsiradékot adni hozzá, az viszont fontos, hogy a leragadást megakadályozó teflonserpenyőt jól forrósítsuk fel, mielőtt beletennénk a halat! A rövid, de erős hőhatás nemcsak azt akadályozza meg, hogy a lazac kiszáradjon, húsa pedig szétessen, hanem azt is, hogy kifakuljon, így rózsaszín árnyalata szép narancsosra változik. 2 perc sütés után két kanállal óvatosan megfordítjuk a halszeleteket, meghintjük frissen őrölt borssal, és még 1 percig sütjük. Mivel a halból kisült zsiradékot, illetve a serpenyőt felhasználjuk a mártás készítéséhez, a halat félretesszük, és fedővel vagy alufóliával letakarva melegen tartjuk, végül rövid időre a kész mártásba tesszük, és éppen csak összeforrósítjuk vele.
|