KARFIOLOS RÉPATORTA
Hozzávalók 4 személyre: 1 kis fej (50 dkg) karfiol, 1 kg sárgarépa, só, őrölt bors, 1 db húsleveskocka, fél dl tej, 10 dkg vaj vagy margarin, 2 evőkanál burgonyapehely, 3-4 evőkanál zsemlemorzsa, 4
tojás, 1 tojássárgája, 1 csipet reszelt szerecsendió, 10 dkg trappista sajt.
Elkészítés: A karfiolt és a sárgarépát megtisztítjuk. A karfiolt egészben hagyjuk, enyhén sós, bő vízben 15 percig főzzük, majd alaposan lecsepegtetjük. A sárgarépát apróra vágjuk, egy kevés vízzel és a húsleveskockával fedő alatt puhára pároljuk. Fedő nélkül teljesen elfőzzük a levét, botmixerrel péppé zúzzuk, aztán hozzáadjuk a tejet és a vaj vagy margarin felét, majd mérsékelt tűzön püré lágyságúvá szikkasztjuk. Belekeverjük a burgonyapelyhet, és hagyjuk kihűlni. 200 °C-ra előmelegítjük a sütőt. Kikenünk vajjal vagy margarinnal, és beszórunk zsemlemorzsával egy közepes, koszorú alakú sütőformát és egy valamivel nagyobb, lapos gyümölcstortaformát. A 4 tojást kettéválasztjuk, sárgájukat kissé felverjük, sóval, borssal, szerecsendióval ízesítjük, és a répához adjuk. A fehérjéket 1 csipet sóval kemény habbá verjük, beledolgozzuk a masszába, majd a formába simítjuk, és 25 percig sütjük-puffasztjuk.
Kivesszük a sütőből a répakoszorút, 5 percig pihentetjük, majd a tortaformába borítjuk. Közepébe ültetjük a karfiolfejet, meglocsoljuk a maradék felolvasztott vajjal vagy margarinnal, és az egészet megkenjük a maradék 1 tojássárgájával. Tetejére reszeljük a sajtot, és 15-20 percre visszatesszük a forró sütőbe, hogy kissé megpiruljon.