SAJTOS PITE
Hozzávalók 20 darabhoz: 30 dkg leveles tészta, 10 dkg krémes túró, 10 dkg reszelt Gruyére sajt (Gruyére francia sajt helyett Pannónia és eidami sajtot keverünk össze), 1
tojás, só, őrölt pirospaprika, 1 evőkanál pálinka vagy konyak.
Elkészítés: Alaposan, csomómentesen vegyítsük össze a túrót, a reszelt sajtot, a tojást, a pálinkát vagy konyakot, a pirospaprikát, a sót, és adjunk hozzá ízlés szerint egy kevés szerecsendiót. A nagyon vékonyra kinyújtott tésztából vágjunk ki körülbelül 6 cm átmérőjű köröket. Mindegyikre tegyünk egy teáskanál tölteléket. Ujjainkkal nedvesítsük be a körök szélét, és hajtsuk őket félbe. A széleiket alaposan nyomkodjuk össze, hogy kellőképpen összeálljanak, és a piték közepét szúrjuk ki villával. Hagyjuk pihenni a hűtőszekrényben legalább egy órán keresztül. Kenjük be a tetejét tojással. Meleg sütőben süssük 10-15 percig. Melegen tálaljuk. Többféle változatban elkészíthetjük ezt az ételt, például tölteléknek használhatunk egy általunk kiválasztott sajtot, amelyet kevés őrölt borssal, őrölt pirospaprikával vagy őrölt köménnyel ízesíthetünk.