ingyen webstatisztika

VÖRÖSBOROS PONTY (francia étel)


Hozzávalók: egy kb. 1,6 kg-os ponty, 1 üveg Lyon környéki vörösbor, de a hazai burgundi is jó, fél csokor petrezselyemzöld, néhány szem fehér bors, 15 dkg gomba, 10 dkg húsos szalonna (sliced bacon), 10 dkg friss, esetleg konzerv gyöngyhagyma, 8 dkg vaj, só, 40 dkg kenyér; a hal sütéséhez: 10 dkg vaj, fél dl olaj, a díszítéshez: arasznyi póréhagyma, néhány bazsalikomlevél, ezek sütéséhez: bő olaj.

Elkészítés: A halat megtisztítjuk, majd miután a fejét lecsaptuk, kifilézzük. Utána a halcsontokat, a farkát meg a méregfogtól, kopoltyútól és a szemektől megfosztott halfejet lábasba rakosgatjuk. A bort ráöntjük, a petrezselyemzölddel meg a borssal fűszerezzük. Nagy lángon 20 percig főzzük, azután leszűrjük. Közben a gombát megtisztítjuk, cikkekre vágjuk, lábasba szórjuk és annyi forrásban lévő vizet öntünk rá, amennyi éppen ellepi. 3 percig főzzük, azután leszűrjük, de levét nem dobjuk ki, hanem a leszűrt vörösboros halalaplébe öntjük. Újra a tűzre tesszük és amíg minden mással el nem készülünk, azaz kb. 20 percig forraljuk, úgymond redukáljuk, hogy híg mártás sűrűségű legyen. A szalonnát vékony csíkokra vágjuk, azután leforrázzuk, erre azért van szükség, hogy a sós ízét elvegye. A gyöngyhagymát megtisztítjuk és 5 deka vajon aranybarnára sütjük. Ha konzervet használunk, akkor azt kétszer is le kell forrázni, hogy ecetes íze eltűnjön. A halfilét, miután a bőrét lefejtettük, 15-20 dekás adagokra vágjuk.

A vaj meg az olaj keverékében nagy lángon a szeletek mindkét oldalát megsütjük. Megsózzuk, majd kis lángon 8-10 percig sütjük, de ekkor megfordítani már nem kell. Amíg a ponty sül, a kenyeret kétcentis kockákra vágjuk és az olajon megsütjük. Az időközben kellően besűrűsödött vörösboros mártást utánasózzuk, ha kell, -borsozzuk, majd az utolsó pillanatban a maradék (3 dkg) fagyos vajat is belekeverjük. A díszítésre szánt pórét keresztben kettévágjuk, majd hosszában elfelezzük, és vékony csíkokra szeljük. Végül bő, forró olajban megsütjük és szalvétára szedve lecsöpögtetjük. A visszamaradó olajban néhány másodperc alatt a bazsalikomot is megsütjük. Tálaláskor a halat négy forró tányér közepére rakjuk úgy, hogy a szeletek sült oldala legyen felfelé. A forró köretet, azaz a kenyérkockát, a gyöngyhagymát, a gombát meg a szalonnát körészórjuk és a boros mártással meglocsoljuk. A sült pórét a halra púpozzuk, végül a bazsalikommal díszítjük. Ennek a receptnek az a titka, hogy amennyire lehet, minden egyszerre legyen kész, egyszerre süljön meg.




Egyéb receptek:

alma
| banán | sós aprósütemények | babételek | bor | bárány | barack | befőzés | beigli | birka | borjú | borsó | brokkoli | burgonyaköretek | burgonya ételek | burgonya sütemények | cékla | citrom | cukkini | cseresznye | csirke | csirkecomb | csirkehús ételek | csirkemell | csirkés ételek | csokis édességek | csülök | dinnye | disznótoros ételek | diós torták és sütemények | édes aprósütemények | édességek | eper | fánk | fasírt | felfújtak | fortélyok és egészség | galuska | gesztenye | gomba | gombóc | gríz | gyógynövények | gyümölcsök | gyümölcskenyér | hagyma ételek | halak | joghurt | kacsa | kalács | káposzta | karaj | karalábé | karfiol | kávé | kelkáposzta | kenyér | keksz | kókusz | kolbász | körte | krémes | krumplis ételek | kuglóf | kukorica | lecsó | lekvár | lencse | leves | liba | madarak | magvak | mák | malac | málna | mandula | marha | marhafasírt | marhahús | meggy | melegszendvics | mogyoró | maffin | narancs | nyúl | omlett | padlizsán | palacsinta édes | palacsinta sós | paprika | paradicsom | piskóta | pizza | pogácsa | ponty | puding | pulyka | pulykamell | rétes | rizs | rómaitál | sajt | sajtos sütiksaláták | sárgarépa | savanyúkáposzta | savanyúság | sertéshús | sertés comb | sonka | spagetti | sütemény | sütőtök | szendvicsek | szilva | szója | szószok | tarja | tengeri hal | tészta | tésztafélék | tojás | tök | torta | turmix | túrókrém | túrós sütemény | túrótorta | tyúk | uborka | vadhús | virsli | zöldbab | zöldség | zsiradék | zsírégető gyümölcsök