ingyen webstatisztika

GÖRÖG HÚSOS MUSZAKA


Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg padlizsán, só, őrölt bors, 50 dkg burgonya, 50 dkg paradicsom, 1 dl étolaj, 2 nagy fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 50 dkg darált hús (bárány vagy marha), 2 dl tejszín, 2 tojás, 15 dkg lágy juhsajt, csipetnyi őrölt szerecsendió.

Elkészítés: A padlizsánt megmossuk, meghámozzuk, fél cm vastagon felkarikázzuk. 1 órára besózzuk. A burgonyát héjában megfőzzük, leszűrjük, meghámozzuk, karikákra vágjuk. A paradicsomot megmossuk, 2 percre forró, majd azonnal hideg vízbe merítjük, héját könnyedén lehántjuk. 3 szem paradicsomot felkarikázunk, a többit felaprózzuk. 1evőkanál olajon megfonnyasztjuk a felkarikázott vöröshagymát, rádobjuk a darált húst, 5 percig pirítjuk.
Hozzáadjuk az áttört fokhagymát, a felaprózott paradicsomot, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és erős tűzön, 10 percig fedő nélkül főzzük. A padlizsánszeleteket leöblítjük, alaposan kinyomkodjuk, forró olajban kisütjük, papírkendőre szedjük. Kiolajozott tűzálló tál aljára lerakjuk a burgonyakarikák és a padlizsán felét, rásimítjuk a húsragut, aztán a maradék padlizsán és burgonya következik, végül a kissé egymásra csúsztatott paradicsomszeletek. Elkeverjük a tejszínben a tojásokat, belereszeljük a juhsajtot, sóval, borssal, szerecsendióval ízesítjük, a rakottasra öntjük, és 200 °C-ra előmelegített sütőben pirosra sütjük (40-45 perc).


További receptek >> https://lajosmari.hu/



Egyéb receptek:

alma
| banán | sós aprósütemények | babételek | bor | bárány | barack | befőzés | beigli | birka | borjú | borsó | brokkoli | burgonyaköretek | burgonya ételek | burgonya sütemények | cékla | citrom | cukkini | cseresznye | csirke | csirkecomb | csirkehús ételek | csirkemell | csirkés ételek | csokis édességek | csülök | dinnye | disznótoros ételek | diós torták és sütemények | édes aprósütemények | édességek | eper | fánk | fasírt | felfújtak | fortélyok és egészség | galuska | gesztenye | gomba | gombóc | gríz | gyógynövények | gyümölcsök | gyümölcskenyér | hagyma ételek | halak | joghurt | kacsa | kalács | káposzta | karaj | karalábé | karfiol | kávé | kelkáposzta | kenyér | keksz | kókusz | kolbász | körte | krémes | krumplis ételek | kuglóf | kukorica | lecsó | lekvár | lencse | leves | liba | madarak | magvak | mák | malac | málna | mandula | marha | marhafasírt | marhahús | meggy | melegszendvics | mogyoró | maffin | narancs | nyúl | omlett | padlizsán | palacsinta édes | palacsinta sós | paprika | paradicsom | piskóta | pizza | pogácsa | ponty | puding | pulyka | pulykamell | rétes | rizs | rómaitál | sajt | sajtos sütiksaláták | sárgarépa | savanyúkáposzta | savanyúság | sertéshús | sertés comb | sonka | spagetti | sütemény | sütőtök | szendvicsek | szilva | szója | szószok | tarja | tengeri hal | tészta | tésztafélék | tojás | tök | torta | turmix | túrókrém | túrós sütemény | túrótorta | tyúk | uborka | vadhús | virsli | zöldbab | zöldség | zsiradék | zsírégető gyümölcsök