ingyen webstatisztika

SÓS MOGYORÓ HÁZILAG!


Tetszés szerinti mennyiségű tisztított mogyorót dobjunk forrásban lévő vízbe, és az újraforrástól számított 3-4 percig főzzük. Ezután a vizet öntsük le róla, és szűrjük le. A héját egy mozdulattal lehúzhatjuk. A fehér mogyorót ezután ismét dobjuk forrásban lévő erősen sós vízbe (3 dl vízhez szórjunk 1 teáskanál sót), és két percig főzzük, azalatt annyi sót szív magába, amennyitől kellemesen sós lesz. Leszűrve terítsük szét egy sütőlemezen, és toljuk az előmelegített, nem túl forró sütőbe. Néhány percnyi szikkadás után fordítsuk meg a mogyorószemeket, majd addig pirítsuk, amíg szép világosbarna nem lesz a mogyoró. Mikrohullámú sütőben könnyebb és gyorsabb elkészíteni: a mogyorót annyi vízben, amennyi ellepi, 2 percig teljes fokozaton mikrohullámozzuk, ezután leszűrjük, héját lehúzzuk, majd jól megsózzuk, és tálra tesszük. A legerősebb fokozaton kb. 3-4 percig mikrohullámozzuk, közben egyszer összekeverjük. (10 dkg-ra vonatkozik ez az idő.)

SÓS MOGYORÓ HÁZI KÉSZÍTÉSE


Hozzávalók: tisztított amerikai mogyoró, 50 dkg-onként 2 evőkanál só.
Elkészítés: A mogyorót forrásban lévő vízbe dobjuk, majd az újraforrástól számított 2 perc múlva leszűrjük. A nedves mogyorót sütőlemezen szétterítjük, sóval megszórjuk és közepesen meleg sütőben világos sárgásbarnára pirítjuk. Időnként átforgatjuk, hogy minden oldalán érje a só.




Egyéb receptek:

alma
| banán | sós aprósütemények | babételek | bor | bárány | barack | befőzés | beigli | birka | borjú | borsó | brokkoli | burgonyaköretek | burgonya ételek | burgonya sütemények | cékla | citrom | cukkini | cseresznye | csirke | csirkecomb | csirkehús ételek | csirkemell | csirkés ételek | csokis édességek | csülök | dinnye | disznótoros ételek | diós torták és sütemények | édes aprósütemények | édességek | eper | fánk | fasírt | felfújtak | fortélyok és egészség | galuska | gesztenye | gomba | gombóc | gríz | gyógynövények | gyümölcsök | gyümölcskenyér | hagyma ételek | halak | joghurt | kacsa | kalács | káposzta | karaj | karalábé | karfiol | kávé | kelkáposzta | kenyér | keksz | kókusz | kolbász | körte | krémes | krumplis ételek | kuglóf | kukorica | lecsó | lekvár | lencse | leves | liba | madarak | magvak | mák | malac | málna | mandula | marha | marhafasírt | marhahús | meggy | melegszendvics | mogyoró | maffin | narancs | nyúl | omlett | padlizsán | palacsinta édes | palacsinta sós | paprika | paradicsom | piskóta | pizza | pogácsa | ponty | puding | pulyka | pulykamell | rétes | rizs | rómaitál | sajt | sajtos sütiksaláták | sárgarépa | savanyúkáposzta | savanyúság | sertéshús | sertés comb | sonka | spagetti | sütemény | sütőtök | szendvicsek | szilva | szója | szószok | tarja | tengeri hal | tészta | tésztafélék | tojás | tök | torta | turmix | túrókrém | túrós sütemény | túrótorta | tyúk | uborka | vadhús | virsli | zöldbab | zöldség | zsiradék | zsírégető gyümölcsök