ingyen webstatisztika

MARHAROLÁD PÁROLT KELKÁPOSZTÁVAL


Hozzávalók 4 személyre:
15 dkg csiperkegomba, 2 fej vöröshagyma, fél csokor petrezselyemzöld, 10 dkg húsos füstölt szalonna, 1 tojás, kb. 1 kg marhahús (egy nagy szeletre vágva), 4 dkg olvasztott vaj, 5 dkg felaprított leveszöldség (mirelit is lehet), 1 fej (kb. 1 kg) kelkáposzta, 2 dkg vaj vagy margarin, 1 csipet frissen reszelt szerecsendió, 1 dl tejszín, 4 evőkanál ánizspálinka (lehetőleg pernod), 3 evőkanál ételsűrítő, só, őrölt bors.

Elkészítés: A megtisztított gombát durvára felaprítjuk. A hagymát felkockázzuk. A petrezselyemzöld leveleit lecsipkedjük. A szalonnát felkockázzuk, és serpenyőben, zsiradék nélkül ropogósra sütjük. Hozzáadjuk a gombát meg a hagymakockák felét, és rövid ideig együtt sütjük. Sóval, borssal fűszerezzük, majd hűlni hagyjuk. Belevegyítjük a tojást és a petrezselyemzöldet. A húst megkenjük a gombás töltelékkel, feltekerjük és összekötözzük. Sóval, borssal bedörzsöljük, és a felhevített vajon körös-körül megpirítjuk. Hozzáadjuk a maradék hagymát és a leveszöldséget, felöntjük fél liter vízzel, és fedő alatt 1 órát pároljuk. A kelkáposztát négyfelé vágjuk, torzsáját kimetsszük, leveleit csíkokra metéljük. A felforrósított vajon 10-15 percet pároljuk, majd sóval, borssal és szerecsendióval ízesítjük.
A hústekercset kivesszük. A mártáshoz az átszűrt pecsenyelevet összeforraljuk a tejszínnel meg az ánizspálinkával. Belekeverjük az ételsűrítőt, és sózzuk, borsozzuk. A felszeletelt roládot a kelkáposztával és a mártással kínáljuk. Sós burgonya illik hozzá.


További receptek >> https://lajosmari.hu/



Egyéb receptek:

alma
| banán | sós aprósütemények | babételek | bor | bárány | barack | befőzés | beigli | birka | borjú | borsó | brokkoli | burgonyaköretek | burgonya ételek | burgonya sütemények | cékla | citrom | cukkini | cseresznye | csirke | csirkecomb | csirkehús ételek | csirkemell | csirkés ételek | csokis édességek | csülök | dinnye | disznótoros ételek | diós torták és sütemények | édes aprósütemények | édességek | eper | fánk | fasírt | felfújtak | fortélyok és egészség | galuska | gesztenye | gomba | gombóc | gríz | gyógynövények | gyümölcsök | gyümölcskenyér | hagyma ételek | halak | joghurt | kacsa | kalács | káposzta | karaj | karalábé | karfiol | kávé | kelkáposzta | kenyér | keksz | kókusz | kolbász | körte | krémes | krumplis ételek | kuglóf | kukorica | lecsó | lekvár | lencse | leves | liba | madarak | magvak | mák | malac | málna | mandula | marha | marhafasírt | marhahús | meggy | melegszendvics | mogyoró | maffin | narancs | nyúl | omlett | padlizsán | palacsinta édes | palacsinta sós | paprika | paradicsom | piskóta | pizza | pogácsa | ponty | puding | pulyka | pulykamell | rétes | rizs | rómaitál | sajt | sajtos sütiksaláták | sárgarépa | savanyúkáposzta | savanyúság | sertéshús | sertés comb | sonka | spagetti | sütemény | sütőtök | szendvicsek | szilva | szója | szószok | tarja | tengeri hal | tészta | tésztafélék | tojás | tök | torta | turmix | túrókrém | túrós sütemény | túrótorta | tyúk | uborka | vadhús | virsli | zöldbab | zöldség | zsiradék | zsírégető gyümölcsök