ingyen webstatisztika

FÜRJTOJÁSSAL TÖLTÖTT HÚSGOMBÓC


Hozzávalók 4 személyre: 70 dkg darált marhahús (de vadból is elkészíthetjük), 12 db fürjtojás, 2 db tyúktojás, 5 dkg rizs, 5 dkg vaj, 1 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, só, őrölt bors, őrölt pirospaprika ízlés szerint, 4-5 levél friss bazsalikom, 5 dkg paradicsompüré, 5 dkg sajt, 1 dl olaj a sütéshez, 6 dkg liszt, 1 liter húsleveslé (leveskockából is jó), 2 dkg cukor, 1 csokor petrezselyemzöld, köretnek főtt burgonya.

Elkészítés: A darált marhahúst befűszerezzük, hozzáadjuk a 2 tojást, a párolt rizst, az apróra vágott és üvegesre pirított vöröshagymát, fokhagymát, a finomra vágott petrezselyemzöldet és jól eldolgozzuk. Ezután elosztjuk 12 egyforma darabra, mindegyiket kilapítjuk, a közepükbe 1-1 főtt fürjtojást teszünk, majd a masszát ráhajtogatjuk és gombócokat formálunk belőle. Az olajat (vagy vajat) felhevítjük és a fürjtojással töltött gombócokat átsütjük benne, majd kiszedjük. A visszamaradt zsiradékból, kevés lisztből rántást készítünk, hozzáadjuk a paradicsompürét, fakanállal többször megkeverjük és felengedjük a leveskockából főzött húsleveslével, jól kiforraljuk, majd a húsgombócokra öntjük, és a mártásban készre főzzük. Ezután a gombócokat kiszedjük és tálalásig melegen tartjuk.

A mártást utánafűszerezzük, ha kell bazsalikommal, cukorral, sóval, ezután átszűrjük és egy darab hideg vajat teszünk a mártás tetejére. Tálaláskor a tányérra tesszük a főtt burgonyát, a főtt húsgombócokat és leöntjük a paradicsommártással, megszórjuk reszelt sajttal és bazsalikommal.

További receptek >> https://lajosmari.hu/



Egyéb receptek:

alma
| banán | sós aprósütemények | babételek | bor | bárány | barack | befőzés | beigli | birka | borjú | borsó | brokkoli | burgonyaköretek | burgonya ételek | burgonya sütemények | cékla | citrom | cukkini | cseresznye | csirke | csirkecomb | csirkehús ételek | csirkemell | csirkés ételek | csokis édességek | csülök | dinnye | disznótoros ételek | diós torták és sütemények | édes aprósütemények | édességek | eper | fánk | fasírt | felfújtak | fortélyok és egészség | galuska | gesztenye | gomba | gombóc | gríz | gyógynövények | gyümölcsök | gyümölcskenyér | hagyma ételek | halak | joghurt | kacsa | kalács | káposzta | karaj | karalábé | karfiol | kávé | kelkáposzta | kenyér | keksz | kókusz | kolbász | körte | krémes | krumplis ételek | kuglóf | kukorica | lecsó | lekvár | lencse | leves | liba | madarak | magvak | mák | malac | málna | mandula | marha | marhafasírt | marhahús | meggy | melegszendvics | mogyoró | maffin | narancs | nyúl | omlett | padlizsán | palacsinta édes | palacsinta sós | paprika | paradicsom | piskóta | pizza | pogácsa | ponty | puding | pulyka | pulykamell | rétes | rizs | rómaitál | sajt | sajtos sütiksaláták | sárgarépa | savanyúkáposzta | savanyúság | sertéshús | sertés comb | sonka | spagetti | sütemény | sütőtök | szendvicsek | szilva | szója | szószok | tarja | tengeri hal | tészta | tésztafélék | tojás | tök | torta | turmix | túrókrém | túrós sütemény | túrótorta | tyúk | uborka | vadhús | virsli | zöldbab | zöldség | zsiradék | zsírégető gyümölcsök