ingyen webstatisztika

VADAS MARHASZELET ZSEMLEGOMBÓCCAL


Hozzávalók 4 személyre: 60 dkg stefánia (hátszín vagy fartő), 6 evőkanál étolaj, 60 dkg vegyes leveszöldség, 1 nagy fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 babérlevél, 1 csipet szárított kakukkfű, só, őrölt bors, 1 dl száraz, testes vörösbor, 2 evőkanál liszt, 1 evőkanál cukor, 1 evőkanál mustár, 4 dl tejföl, citromlé; 12 zsemlegombóchoz: 3 szikkadt zsemle, 2 dl tej, 2 tojás, só, őrölt bors, 10 dkg finomliszt, 1 kis csokor petrezselyemzöld, 2-3 evőkanál olaj.

Elkészítés: A húst megmossuk, szárazra töröljük, felszeleteljük, a hártyával borított hússzeletek szegélyét három-négy helyen bevagdossuk, és 4 evőkanál felforrósított olajban mindkét oldalukat hirtelen megpirítjuk. Rádobjuk a megtisztított, felaprózott zöldséget és vöröshagymát, 3-4 percig erős tűzön együtt pirítjuk, majd hozzáadjuk a fokhagymát, a babérlevelet, a kakukkfüvet, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, aláöntjük a bort, hagyjuk elpárologni, majd fedő alatt, szelíd tűzön az egészet vajpuhára pároljuk (40-60 perc), elfőtt levét mindig egy kevés forró vízzel pótoljuk. Közben a maradék 2 evőkanál olajon barnára pirítjuk a lisztet, hozzáadjuk a cukrot, még 1 percig pirítjuk, majd felöntjük 2 dl hideg vízzel, és simára keverjük, azaz rántást készítünk. A megpuhult húst kiemeljük a levéből, mély tálra rendezzük, melegen tartjuk. A babérlevelet kidobjuk, a zöldségeket összeturmixoljuk. Hozzáadjuk az átszűrt rántást, a mustárt, 3 dl tejfölt, szükség szerint utánasózzuk, borsozzuk, citromlével savanyítjuk, és jól összeforraljuk (8-10 perc). Bevonjuk vele a hússzeleteket, végül a maradék tejföllel, néhány csipet pirospaprikával és petrezselyemlevéllel díszítve tálaljuk. Elkészítjük a zsemlegombócokat: a zsemléket 1x1 cm-es kockákra vágjuk, tepsibe terítjük, és forró sütőben világosbarnára pirítjuk. Elhabarjuk a tejben a tojásokat, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, a liszthez keverjük. Hozzáadjuk a finomra vágott petrezselyemzöldet, beleforgatjuk a zsemlekockákat, lefedjük, fél órát pihentetjük. Egy-egy evőkanálnyi mennyiségű masszából lisztes kézzel gombócokat kerekítünk, és forrásban lévő sós vízben, szelíd forralással 8-10 percig főzzük. Tálba szedjük őket, meglocsoljuk az olajjal, fedő alatt kíméletesen összerázzuk, és tálalásig melegen tartjuk. Változat: Készíthetjük kalóriaszegényebben is: szükségtelen berántani, ha kétszeres mennyiségű zöldségből készítjük, mert az összeturmixolt zöldségpép elégséges sűrűséget ad!

Tipp: Kuktában is készíthetjük: az elősütött húst és zöldségeket áttesszük a kuktába, hozzáadjuk a fűszereket, a bort és 1 dl vizet, majd a sípolástól számított 15-20 percig főzzük - a többi ugyanaz.


További receptek >> https://lajosmari.hu/



Egyéb receptek:

alma
| banán | sós aprósütemények | babételek | bor | bárány | barack | befőzés | beigli | birka | borjú | borsó | brokkoli | burgonyaköretek | burgonya ételek | burgonya sütemények | cékla | citrom | cukkini | cseresznye | csirke | csirkecomb | csirkehús ételek | csirkemell | csirkés ételek | csokis édességek | csülök | dinnye | disznótoros ételek | diós torták és sütemények | édes aprósütemények | édességek | eper | fánk | fasírt | felfújtak | fortélyok és egészség | galuska | gesztenye | gomba | gombóc | gríz | gyógynövények | gyümölcsök | gyümölcskenyér | hagyma ételek | halak | joghurt | kacsa | kalács | káposzta | karaj | karalábé | karfiol | kávé | kelkáposzta | kenyér | keksz | kókusz | kolbász | körte | krémes | krumplis ételek | kuglóf | kukorica | lecsó | lekvár | lencse | leves | liba | madarak | magvak | mák | malac | málna | mandula | marha | marhafasírt | marhahús | meggy | melegszendvics | mogyoró | maffin | narancs | nyúl | omlett | padlizsán | palacsinta édes | palacsinta sós | paprika | paradicsom | piskóta | pizza | pogácsa | ponty | puding | pulyka | pulykamell | rétes | rizs | rómaitál | sajt | sajtos sütiksaláták | sárgarépa | savanyúkáposzta | savanyúság | sertéshús | sertés comb | sonka | spagetti | sütemény | sütőtök | szendvicsek | szilva | szója | szószok | tarja | tengeri hal | tészta | tésztafélék | tojás | tök | torta | turmix | túrókrém | túrós sütemény | túrótorta | tyúk | uborka | vadhús | virsli | zöldbab | zöldség | zsiradék | zsírégető gyümölcsök