ingyen webstatisztika

BOGRÁCSOS MARHALÁBSZÁR


Hozzávalók 8 személyre: 30 dkg húsos szalonna, 2 nagyobb fej vöröshagyma, 1,5 kg marhalábszár, 2 kávéskanál őrölt csemege pirospaprika, 3-4 gerezd fokhagyma, 1-1 db nem csípős és csípős zöldpaprika, 1 nagyobb szem paradicsom, 2 kávéskanál tűzpiros házi pirospaprika őrlemény, 10-15 csepp paprikaolaj.

Elkészítés: Legelőször a húsos szalonnát felkockázzuk, a bográcsban a zsírját kiolvasztjuk. Kiemeljük a pörcöt, ami azonnal elfogyasztható paradicsommal, zöldpaprikával, ropogós héjú puha bélű kenyérrel. A visszamaradt zsiradékban a megtisztított, felaprított vöröshagymákat megpároljuk. A kétcentis kockákra felvágott marhalábszárat rádobjuk a hagymára minden fűszer nélkül fehéredésig pörkölgetjük. Ekkor egy kevés vízzel felöntjük, őrölt pirospaprikával és zúzott fokhagymával fűszerezzük. Zsírjára lepirítjuk, sózzuk, egy-másfél óra hosszat, lassan rotyogva rövid lében főzzük. Közben beledobjuk a kétféle zöldpaprikát, a paradicsomot, s amint a hús megpuhult, újabb házi csemege pirospaprikával meghintjük, adunk még hozzá paprikaolajat és ha kell, csípős paprikakrémet is.Ekkor már kellően besűrűsödik és tálalhatjuk kinek-kinek kedve szerint galuskával vagy hasábokra szelt, köménymagos főtt burgonyával, de friss kenyérrel és hámozott kovászos uborkával sem utolsó!
 

További receptek >> https://lajosmari.hu/



Egyéb receptek:

alma
| banán | sós aprósütemények | babételek | bor | bárány | barack | befőzés | beigli | birka | borjú | borsó | brokkoli | burgonyaköretek | burgonya ételek | burgonya sütemények | cékla | citrom | cukkini | cseresznye | csirke | csirkecomb | csirkehús ételek | csirkemell | csirkés ételek | csokis édességek | csülök | dinnye | disznótoros ételek | diós torták és sütemények | édes aprósütemények | édességek | eper | fánk | fasírt | felfújtak | fortélyok és egészség | galuska | gesztenye | gomba | gombóc | gríz | gyógynövények | gyümölcsök | gyümölcskenyér | hagyma ételek | halak | joghurt | kacsa | kalács | káposzta | karaj | karalábé | karfiol | kávé | kelkáposzta | kenyér | keksz | kókusz | kolbász | körte | krémes | krumplis ételek | kuglóf | kukorica | lecsó | lekvár | lencse | leves | liba | madarak | magvak | mák | malac | málna | mandula | marha | marhafasírt | marhahús | meggy | melegszendvics | mogyoró | maffin | narancs | nyúl | omlett | padlizsán | palacsinta édes | palacsinta sós | paprika | paradicsom | piskóta | pizza | pogácsa | ponty | puding | pulyka | pulykamell | rétes | rizs | rómaitál | sajt | sajtos sütiksaláták | sárgarépa | savanyúkáposzta | savanyúság | sertéshús | sertés comb | sonka | spagetti | sütemény | sütőtök | szendvicsek | szilva | szója | szószok | tarja | tengeri hal | tészta | tésztafélék | tojás | tök | torta | turmix | túrókrém | túrós sütemény | túrótorta | tyúk | uborka | vadhús | virsli | zöldbab | zöldség | zsiradék | zsírégető gyümölcsök