MANDULÁS SZELETEK
Hozzávalók kb. 45 darabhoz: 25 dkg egész
mandula (vékony barna bőrét lehúzzuk), 1 db narancs, 3
tojás, 17,5 dkg cukor, 45 dkg liszt, 1 teáskanál sütőpor, vaj a tepsihez.
Elkészítés: A mandulát durvára összevágjuk. A narancsot alaposan megmossuk, héját lereszeljük, levét kinyomjuk. A sütőt 180 °C-ra előmelegítjük. A tojásokat a cukorral habosra keverjük, hozzáadjuk a narancs héját és levét. A lisztet elkeverjük a sütőporral, és a habos masszába dolgozzuk. Lisztes kézzel simára dolgozzuk a tésztát, belekeverjük a mandulát, és 3-4 darab kb. 5 cm átmérőjű rudat formázunk belőle. Kivajazunk egy tepsit, ráfektetjük a rudakat, és a sütőben kb. 35 percig sütjük. Kivesszük a sütőből, kissé hűlni hagyjuk, majd ferdén, ujjnyi vastag szeletekre vágjuk. Ismét a tepsire fektetjük, és további 10 percig sütjük. Hagyjuk teljesen kihűlni. Csokoládés-mandulás változat: Az elkészítése ugyanaz, csak 5 dekával kevesebb, azaz 40 dkg liszt és plusz 5 dkg kakaópor kell hozzá. Ezt összekeverjük a sütőporral, és így dolgozzuk a masszába.