MANDULAKENYÉR (cantuccini)
Hozzávalók 55 szelethez: 25 dkg liszt, 17-18 dkg cukor, 1 zacskó vaníliás cukor (1 dkg), 1 csipet só, 1 teáskanál sütőpor, 2-3 dkg vaj, 2
tojás, 2 evőkanál mandulalikőr (amaretto), 12 csepp keserűmandula-aroma, 20 dkg hámozott
mandula (vékony barna héját lehúzzuk), a nyújtáshoz liszt.
Elkészítés: A lisztet a kétféle cukorral, a sóval és a sütőporral összekeverjük, majd beledolgozzuk a vajat, a tojásokat, a likőrt és az aromát. Belegyúrjuk a mandulabelet, majd folpack fóliába csomagolva, kb. 30 percre hűtőszekrénybe tesszük. Lisztezett deszkán a tésztából öt, kb. 4 cm-es rudat formálunk. Egymástól kellő távolságban sütőpapírral kibélelt tepsibe fektetjük, és előmelegített sütőben, 200 fokon 12-15 percig sütjük. A sütőből kivéve kissé hűlni hagyjuk. A rudakat ferdén 1-1,5 cm-es szeletekre vágjuk, majd a vágott felületükre fektetve, ugyanazon a hőfokon, 8-10 percig pirítjuk. Kávéba, teába, kakaóba, sőt vörösborba is mártogathatjuk.