MÁKOS FENTŐ
Hozzávalók: 1 kg liszt, 5 dkg élesztő, 1 kávéskanál só, 3 db kockacukor, 20 dkg darált mák, 15 dkg porcukor.
Elkészítés: Kevés vízzel és cukorral felfuttatjuk az élesztőt. A lisztet összedolgozzuk a felfuttatott élesztővel, sót is szórunk bele, és olyan keménységű tésztát készítünk, amivel könnyen lehet dolgozni. Semmilyen zsiradék nem kell bele. Amikor a tészta jól összeállt, konyharuhával letakarjuk, 20 percre félretesszük, hogy keljen. Ezután lisztezett gyúródeszkára borítjuk a megkelt tésztát, átgyúrjuk, majd hosszú, vékony rudakat sodrunk belőle. A tésztarudak egyik szélét végig, egyenlő (kb. 1/2-1 cm) közönként bevagdossuk (mint ahogy a sült szalonnát szokás), és csigavonalban felcsavarjuk (felcsavarva fogaskerékre hasonlít). A tekercseket tepsibe helyezzük, előmelegített sütőben szép pirosra sütjük. Fazékban vizet forralunk, belerakjuk a megsült tekercseket és 10-15 percig főzzük, hogy megpuhuljon, mert ez egy elég kemény kenyértészta. Ha megpuhultak, kiszedjük a forró vízből, lecsöpögtetjük, és beleforgatjuk a porcukorral összekevert darált mákba és úgy tálaljuk.
Variáció: Mézes-mákos fentő: Kelt kalácstésztát készítünk, amelyet kisujjnyi vastagra, öt-hat centiméter hosszúra nyújtunk. Zsírozott tepsiben, sütőben pirosra sütjük. Forró cukros tejjel és mézzel meglocsoljuk, mákkal meghintjük.