Hozzávalók: 10 dkg köles, 2 db zellergumó, 20 dkg ementáli vagy Pannónia sajt, 3 evőkanál zabpehely, 4
tojás, 1 káváskanál só, 1 kávéskanál Vegeta ételízesítő, kevés őrölt fehér bors, Graham-liszt, zsemlemorzsa, étolaj; a mártáshoz: 2 dl joghurt, 2 dl tejföl, 2 gerezd fokhagyma, fél citrom leve, 1 csokor kapor, néhány szál petrezselyemzöld, 1 csokor metélőhagyma, só és őrölt bors ízlés szerint.
Elkészítés: A kölest jól megmossuk, és kb. 3 dl vízben puhára főzzük. Ha kihűlt, néhány órára a hűtőszekrénybe tesszük. (Erre azért van szükség, mert így könnyebb vele bánni.) A zellert meghámozzuk, szeletekre vágjuk, és sós vízben puhára pároljuk. Még melegen áttörjük. Ha kihűlt, a köleshez adjuk, Vegetával, sóval, borssal ízesítjük, hozzáadunk 1 egész tojást, a zabpelyhet, és jól átgyúrjuk. Vizes kézzel jókora gombócokat formázunk, mindegyik közepébe belenyomunk egy kb. 2-szer 2 cm-es kockákra vágott sajtot, vigyázva, hogy a sajt sehol se lógjon ki. Graham-lisztbe, felvert tojásba, majd zsemlemorzsába forgatjuk, és bő, forró olajban hirtelen kisütjük.
A joghurtot a tejföllel jól elkeverjük, sóval, borssal, citromlével, az összetört fokhagymával ízesítjük. Végül hozzákeverjük az apróra vágott zöldfűszereket is.
Tipp: A kölesgombócot zeller helyett brokkolival is készíthetjük.