ingyen webstatisztika

SÁRGABARACK MUFFIN


Hozzávalók: a tésztához: 4 tojás, 17 dkg cukor, 2 zacskó vaníliás cukor (2 dkg), 1 csipet só, fél citrom reszelt héja, 2 evőkanál étolaj, 3 evőkanál víz, 15 dkg finomliszt; a töltelékhez: 30 dkg sárgabarack, 15 dkg tehéntúró; a forma aljára: 10 dkg vékony lapokra vágott mandula.

Elkészítés: A tojások sárgáját a cukorral és a vaníliás cukorral habosra keverjük, majd csipetnyi sóval és reszelt citromhéjjal ízesítjük. Negyedét félretesszük, a maradékba apránként beledolgozzuk az olajat, a vizet és a lisztet. A tojásfehérjéket kemény habbá verjük, ennek a negyedét ugyancsak a félretett tojásmasszához adjuk, a többit óvatosan a lisztes tésztaalapba forgatjuk. A muffinforma üregeit vagy a papírkapszlikat mandulaforgáccsal megszórjuk, majd a tésztával megtöltjük. A sárgabarackot kimagozzuk, negyedekre vágjuk és 2-3 darabot a muffinek közepébe nyomunk. A töltelékhez a túrót áttörjük, és a félretett habos tojásmasszával összekeverjük, majd a muffinek tetejére halmozzuk. Szebb lesz, ha nyomózsákba töltjük, és koszorú alakban a tetejükre nyomjuk. Előmelegített sütőbe tolva, közepes lánggal (180 °C) 25 percig sütjük. Rácsra téve hagyjuk kihűlni.


További receptek >> https://lajosmari.hu/



Egyéb receptek:

alma
| banán | sós aprósütemények | babételek | bor | bárány | barack | befőzés | beigli | birka | borjú | borsó | brokkoli | burgonyaköretek | burgonya ételek | burgonya sütemények | cékla | citrom | cukkini | cseresznye | csirke | csirkecomb | csirkehús ételek | csirkemell | csirkés ételek | csokis édességek | csülök | dinnye | disznótoros ételek | diós torták és sütemények | édes aprósütemények | édességek | eper | fánk | fasírt | felfújtak | fortélyok és egészség | galuska | gesztenye | gomba | gombóc | gríz | gyógynövények | gyümölcsök | gyümölcskenyér | hagyma ételek | halak | joghurt | kacsa | kalács | káposzta | karaj | karalábé | karfiol | kávé | kelkáposzta | kenyér | keksz | kókusz | kolbász | körte | krémes | krumplis ételek | kuglóf | kukorica | lecsó | lekvár | lencse | leves | liba | madarak | magvak | mák | malac | málna | mandula | marha | marhafasírt | marhahús | meggy | melegszendvics | mogyoró | maffin | narancs | nyúl | omlett | padlizsán | palacsinta édes | palacsinta sós | paprika | paradicsom | piskóta | pizza | pogácsa | ponty | puding | pulyka | pulykamell | rétes | rizs | rómaitál | sajt | sajtos sütiksaláták | sárgarépa | savanyúkáposzta | savanyúság | sertéshús | sertés comb | sonka | spagetti | sütemény | sütőtök | szendvicsek | szilva | szója | szószok | tarja | tengeri hal | tészta | tésztafélék | tojás | tök | torta | turmix | túrókrém | túrós sütemény | túrótorta | tyúk | uborka | vadhús | virsli | zöldbab | zöldség | zsiradék | zsírégető gyümölcsök