SŰRŰ LENCSEFŐZELÉK
Hozzávalók 4 személyre: 30 dkg lencse, 40 dkg füstölt oldalas, 2 gerezd fokhagyma, 1 fej vöröshagyma, fél kávéskanál szemes bors, 10 dkg paprikás kolbász, 2 babérlevél, 2 evőkanál liszt, 2 dl tejföl, borecet vagy citromlé.
Elkészítés: Előző este a lencsét átválogatjuk és leöblítjük, az oldalast megmossuk, majd külön-külön tálban mindkettőt beáztatjuk langyos vízbe. Másnap annyi hideg vízben, hogy ellepje, feltesszük főni az oldalast. A fokhagymát és a vöröshagymát meghámozzuk, a fokhagymát és a szemes borsot teatojásba zárjuk. Amikor az oldalas már majdnem teljesen megpuhult, hozzáadjuk a lencsét, a kolbászt és a vöröshagymát egyben, aztán a teatojást, végül a babérlevelet. Az egészet puhára főzzük (20-25 perc). Kivesszük az ételből az oldalast, a kolbászt, a vöröshagymát, a babérlevelet és a teatojást. A kolbászt felkarikázzuk. A lisztet simára keverjük a tejföllel és 1-2 merőkanál főzőlével, majd a lencséhez adjuk (azaz behabarjuk), és jól összeforraljuk (10 perc). Visszatesszük a már kész főzelékbe az oldalast és a kolbászkarikákat, szükség szerint sózzuk, ízlés szerint savanyítjuk, végül egy kevés őrölt borssal fűszerezzük.