MIKULÁS SÜTEMÉNY
Vegyünk 25 dkg áttört tehéntúrót, ugyanennyi margarint, porcukrot, finomlisztet, s dolgozzuk össze két tojássárgájával, egy citrom reszelt héjával, csipetnyi sóval. Kb. két órára, de leginkább egész éjszakára tegyük hűtőszekrénybe. Reggel aztán nyújtózkodjunk egy nagyot, s nyújtsuk a tésztát is úgy fél centi vastagra. Szúrjunk ki belőle nagy, kerek, cakkos formával korongokat, minden másodiknak a közepét is vágjuk ki valami alkalmas eszközzel. Így a fele mennyiségből gyűrűket kapunk, fektessük őket szépen egymás mellé a sütőlemezre, s kenjük be a tetejüket tojásfehérjével. A gyűrűk körüli peremet pedig szórjuk meg durvára vágott dióval vagy mandulával.
Forró sütöben aranysárgára sütjük a süteményt. S ha sikerül a tepsiröl még langyosan egy széles pengéjü késsel egyben leválasztani remekeinket, akkor miután kihültek, töltsük meg az üregeket valamilyen pikáns gyümölcsízzel. Ha személyesen kopogtat a Mikulás, meg is kínálhatjuk, hátha elárulja, miért róla nevezték el ezt a sütit. Talán a kedvence...