ingyen webstatisztika

GYUVECS (Szerb specialitás)


Hozzávalók: 30 dkg sertéscomb, 30 dkg birkacomb, 20 dkg füstölt szalonna, 1 nagy fej vöröshagyma, 1 kis padlizsán, 6 db zöldpaprika, 6 db paradicsom, 1 dl rizs, 2 db nagy burgonya, só, őrölt bors, őrölt pirospaprika, petrezselyemzöld, fokhagyma, 1 liter leveslé (leveskockából).

Elkészítés: A húsokat és a szalonnát külön-külön kis kockákra összevágjuk. A szalonnát saját zsírjában kiolvasztjuk, és a kockákra vágott vöröshagymát megpirítjuk benne. A zöldségeket szükség szerint megtisztítjuk, megmossuk, majd felkarikázzuk. A rizst átválogatjuk, megmossuk. Egy tűzálló tál aljára zöldségeket rakunk, majd húst, hagymás szalonnatepertőt, rizst és a többi zöldségeket. Közben sóval, borssal, pirospaprikával, finomra vágott petrezselyemzölddel és fokhagymával fűszerezzük. Ráöntjük a leveslét, és szükség szerint annyi vizet, hogy az alapanyagokat éppen ellepje. Az edényre rátesszük a tetejét, és előmelegített sütőbe téve, közepes hőmérsékleten készre sütjük.

Jó tanács: Eredetileg kemencében, kizsírozott vasfazékban készítették az ételt, és fedő helyett frissen gyúrt tésztával takarták le a tetejét, amit az edény pereméhez jól odatapasztották.
 



Egyéb receptek:

alma
| banán | sós aprósütemények | babételek | bor | bárány | barack | befőzés | beigli | birka | borjú | borsó | brokkoli | burgonyaköretek | burgonya ételek | burgonya sütemények | cékla | citrom | cukkini | cseresznye | csirke | csirkecomb | csirkehús ételek | csirkemell | csirkés ételek | csokis édességek | csülök | dinnye | disznótoros ételek | diós torták és sütemények | édes aprósütemények | édességek | eper | fánk | fasírt | felfújtak | fortélyok és egészség | galuska | gesztenye | gomba | gombóc | gríz | gyógynövények | gyümölcsök | gyümölcskenyér | hagyma ételek | halak | joghurt | kacsa | kalács | káposzta | karaj | karalábé | karfiol | kávé | kelkáposzta | kenyér | keksz | kókusz | kolbász | körte | krémes | krumplis ételek | kuglóf | kukorica | lecsó | lekvár | lencse | leves | liba | madarak | magvak | mák | malac | málna | mandula | marha | marhafasírt | marhahús | meggy | melegszendvics | mogyoró | maffin | narancs | nyúl | omlett | padlizsán | palacsinta édes | palacsinta sós | paprika | paradicsom | piskóta | pizza | pogácsa | ponty | puding | pulyka | pulykamell | rétes | rizs | rómaitál | sajt | sajtos sütiksaláták | sárgarépa | savanyúkáposzta | savanyúság | sertéshús | sertés comb | sonka | spagetti | sütemény | sütőtök | szendvicsek | szilva | szója | szószok | tarja | tengeri hal | tészta | tésztafélék | tojás | tök | torta | turmix | túrókrém | túrós sütemény | túrótorta | tyúk | uborka | vadhús | virsli | zöldbab | zöldség | zsiradék | zsírégető gyümölcsök