TEJFÖLÖS GÖNGYÖLT KELKÁPOSZTA
Hozzávalók 4 személyre: 12 dkg köles, 3/4 liter erőleveslé (leveskockából), 20 dkg sárgarépa, 1 fej kelkáposzta (kb. 1 kg), 1
tojás, 2 evőkanál vaj vagy margarin, 1,5 dl tejföl, só, frissen őrölt fehér bors, erős fehér cérna.
Elkészítés: A kölest fél liter erőleveslébebe szórjuk. Felforraljuk, majd a hőfokot mérsékelve, fedő alatt, 15-20 percig főzzük. Közben a megtisztított, megmosott sárgarépát apróra felkockázzuk. Forrásban lévő, sós vízben kb. 5 percig főzzük, majd szűrőre szedve lecsöpögtetjük. A megtisztított kelkáposztáról nyolc nagy levelet leválasztunk. Forrásban lévő vízben rövid ideig előfőzzük, majd alaposan lecsöpögtetjük. (A maradék kelkáposztát más ételhez felhasználhatjuk.) A kölest kissé kihűtjük, belekeverjük a sárgarépakockákat és a tojást. Sóval, borssal ízesítjük, majd a tölteléket elosztjuk a 8 káposztalevélen. A leveleket felgöngyöljük, cérnával összekötözzük. A tekercseket a felforrósított vajon köröskörül megpirítjuk, majd felöntjük 2,5 dl leveslével, és fedő alatt, 20-30 percig pároljuk. A cérnát eltávolítjuk, a tekercseket melegen tartjuk. A tejfölt a főzőléhez adjuk, és a mártást állandó keverés mellett besűrítjük. Sóval, borssal ízesítjük. A káposztatekercseket a mártással kínáljuk. Sós burgonya illik hozzá.