KELKÁPOSZTAFŐZELÉK
Hozzávalók 4 személyre: kb. 1 kg kelkáposzta, 1 csapott evőkanál só, 2-3 gerezd fokhagyma, 1 mokkáskanál őrölt köménymag, 3 db burgonya (kb. 30 dkg), 3 evőkanál étolaj, 2 evőkanál finomliszt, 1 teáskanál őrölt pirospaprika, 1 mokkáskanál őrölt fekete bors, 1 púpozott teáskanál szárított majoranna.
Elkészítés: A káposztát félbevágjuk, a torzsáját kimetsszük, a leveleket hideg vízben megmossuk, lecsöpögtetjük. Utána nagyobb (kb. 3x3 centis) kockákra vagy széles csíkokra vágjuk, forrásban lévő vízbe keverjük, leszűrjük. Csak akkor nem szokás leforrázni, ha a kel zsenge. Utána lábasba töltjük, annyi - kb. 7 deci - vizet öntünk rá, amennyi ellepi. Megsózzuk, a présen áttört fokhagymával meg a köménymaggal fűszerezzük. A burgonyát megtisztítjuk, másfél centis kockákra vágjuk, a káposztához adjuk. Nagy lángon felforraljuk, majd lefedve, kis lángon kb. 30 perc alatt puhára főzzük. Közben paprikás rántást készítünk, vagyis az olajat kissé megforrósítjuk, és a lisztet kevergetve, közepes lángon, 1-2 perc alatt zsemleszínűre pirítjuk benne. A tűzről lehúzzuk, és a pirospaprikát belekeverjük. Megvárjuk, amíg ez a rántás kihűl, majd a
káposzta főzőlevéből egy keveset rászűrünk, simára keverjük. Amikor a káposzta is meg a burgonya is megpuhult, a rántást hozzáöntjük, és 2-3 percig forraljuk, ezalatt a leve kellően besűrűsödik. Végül megborsozzuk, a majorannával fűszerezzük.