ingyen webstatisztika

KELKÁPOSZTAGULYÁS


Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg sovány sertésoldalas, 1 nagy fej vöröshagyma, 4 evőkanál étolaj, 1 kávéskanál őrölt pirospaprika, 1 kávéskanál csípős paprikakrém, 1 kávéskanál paradicsompüré, só, őrölt bors, 40 dkg kínai kel, 2 gerezd fokhagyma, fél kávéskanál őrölt köménymag, 40 dkg burgonya, néhány szál petrezselyemzöld.

Elkészítés: Az oldalast leöblítjük, a csontok mentén felaprózzuk. A vöröshagymát megtisztítjuk, finomra vágjuk, és megfonnyasztjuk 2 evőkanál felforrósított olajban. Hozzáadjuk a pirospaprikát, a paprikakrémet, a paradicsompürét, 1 kávéskanál sót, 1 dl vizet, és összeforraljuk. Beletesszük a húst, majd saját levében, fedő alatt, mérsékelt tűzön puhára pároljuk (35-40 perc). Leöblítjük a kínai kelt, 2-3 cm-es csíkokra vágjuk. A maradék 2 evőkanál olajat felforrósítjuk, rádobjuk az áttört fokhagymát és a köménymagot, fél perc múlva a kelcsíkokat, majd sózzuk, borsozzuk, aláöntünk fél dl vizet, és fedő alatt puhára pároljuk (12-15 perc). A burgonyát meghámozzuk, nagyobb kockákra vágjuk, és sós vízben puhára főzzük. Leszűrjük, a megpuhult oldalashoz adjuk, majd az egészet a kínai kelhez keverjük. Utánasózzuk, borsozzuk, és mérsékelt tűzön összeforraljuk (kicsit tocsogósnak kell lennie), de már nem kevergetjük, inkább csak az edényt rázogatjuk. Tálaláskor megszórjuk petrezselyemlevélkékkel, és friss házikenyérrel kínáljuk.

Változat: Készíthetjük közönséges kelkáposztával is, ennek 25-30 perc a párolási ideje; még ízletesebb, ha olaj helyett 4-5 dkg pirított, füstölt szalonnával pároljuk meg a kelkáposztát.





Egyéb receptek:

alma
| banán | sós aprósütemények | babételek | bor | bárány | barack | befőzés | beigli | birka | borjú | borsó | brokkoli | burgonyaköretek | burgonya ételek | burgonya sütemények | cékla | citrom | cukkini | cseresznye | csirke | csirkecomb | csirkehús ételek | csirkemell | csirkés ételek | csokis édességek | csülök | dinnye | disznótoros ételek | diós torták és sütemények | édes aprósütemények | édességek | eper | fánk | fasírt | felfújtak | fortélyok és egészség | galuska | gesztenye | gomba | gombóc | gríz | gyógynövények | gyümölcsök | gyümölcskenyér | hagyma ételek | halak | joghurt | kacsa | kalács | káposzta | karaj | karalábé | karfiol | kávé | kelkáposzta | kenyér | keksz | kókusz | kolbász | körte | krémes | krumplis ételek | kuglóf | kukorica | lecsó | lekvár | lencse | leves | liba | madarak | magvak | mák | malac | málna | mandula | marha | marhafasírt | marhahús | meggy | melegszendvics | mogyoró | maffin | narancs | nyúl | omlett | padlizsán | palacsinta édes | palacsinta sós | paprika | paradicsom | piskóta | pizza | pogácsa | ponty | puding | pulyka | pulykamell | rétes | rizs | rómaitál | sajt | sajtos sütiksaláták | sárgarépa | savanyúkáposzta | savanyúság | sertéshús | sertés comb | sonka | spagetti | sütemény | sütőtök | szendvicsek | szilva | szója | szószok | tarja | tengeri hal | tészta | tésztafélék | tojás | tök | torta | turmix | túrókrém | túrós sütemény | túrótorta | tyúk | uborka | vadhús | virsli | zöldbab | zöldség | zsiradék | zsírégető gyümölcsök