KELKÁPOSZTA-FŐZELÉK
Hozzávalók 4 személyre: 1 kg kelkáposzta, 20 dkg burgonya, só, őrölt bors, 2 gerezd fokhagyma, 1 mokkáskanál köménymag, 4 evőkanál étolaj, 4 dkg liszt, 1 kis fej vöröshagyma, 1/4 kávéskanál őrölt pirospaprika.
Elkészítés: A megmosott kelkáposzta torzsáját kivágjuk, leveleit ujjnyi vékony csíkokra vágjuk. A burgonyát meghámozzuk, megmossuk, apróra felkockázzuk. Egy nagyobb edényben felforralunk másfél liter enyhén sós vizet, beledobjuk a kelkáposztát és a burgonyát, teatojásba zárva a meghámozott fokhagymát és a köménymagot, majd fedő alatt, mérsékelt tűzön puhára főzzük. Az olajban világosra pirítjuk a lisztet, 2 percig fonnyasztjuk benne a finomra vágott vagy reszelt vöröshagymát. Lehúzzuk a tűzről, meghintjük a pirospaprikával, simára keverjük 1 deci hideg vízzel, majd apránként hozzáadunk 1-2 merőkanál főzőlét, és a kelkáposztához keverjük-szűrjük. 10 percig fedő nélkül, gyenge tűzön forraljuk, hogy rántásízét elveszítse. Eltávolítjuk a főzelékből a teatojást, ízlés szerint utánasózzuk, és frissen őrölt borssal illatosítjuk. Feltétként sertéssültet, fasírtot, hirtelen sült vagy pörköltszerűen elkészített krinolint, virslit, lecsókolbászt adhatunk hozzá. Tipp: Rántás helyett 3-4 evőkanál burgonyapelyhet keverünk a puhára főtt kelkáposztához, de ezzel már nem főzzük. Lefedjük, és 5 percig pihentetjük-sűrítjük. A vöröshagymát egészben főzzük bele az ételbe, és a végén eltávolítjuk.