KOLBÁSZOS-KARALÁBÉS FASÍRT
Hozzávalók: 25 dkg darált sertéshús, 10 dkg füstölt szárazkolbász, 2 db nagy főtt burgonya, 1 db nagy karalábé, 1 dl tej, 1
tojás, 1-1 teáskanál mustár és Vegeta ételízesítő, só, őrölt bors, 1 teáskanál szárított, morzsolt majoranna, 2 gerezd fokhagyma, 4-5 evőkanál zsemlemorzsa, 3 evőkanál étolaj.
Elkészítés: A meghámozott főtt burgonyát, és a bőrétől megfosztott kolbászt ledaráljuk. A karalábét lereszeljük. (Ha nagyon kemény a kolbász, akár kétszer is átdarálhatjuk.) A tojást habosra verjük, majd a zsemlemorzsa és az olaj kivételével az egészet alaposan összegyúrjuk. Addig gyúrjuk-gyömöszöljük a masszát, amíg az összes folyadékot felveszi. Ezután nedves kézzel nyolc egyforma, lapos pogácsát formázunk belőle, és zsemlemorzsában megmártjuk. Kis tepsit kikenünk 1 evőkanálnyi olajjal, és sorban, szorosan egymás mellett elhelyezzük benne a fasírtokat. Tetejüket bekenjük a megmaradt olajjal, és az előmelegített forró sütőben, közepes lángon megsütjük. Ha az alsó felük megsült, megfordítva a másik felüket is megsütjük. Bármilyen köret és saláta illik hozzá, de zelleres paradicsommártással a legjobb.