HAGYOMÁNYOS GRÍZGALUSKALEVES
Hozzávalók 4 személyre: 5 dkg lágy vaj vagy margarin (vagy szárnyaszsír), 1
tojás, só, őrölt fehér bors, 10 dkg gríz (búzadara), 1,2 liter hús- vagy erőleveslé.
Elkészítés: A zsiradékot habosra keverjük a tojással, negyed kávéskanál sóval, majd hozzáadjuk a grízt, egy kevés frissen őrölt fehér borsot, és jól összekeverjük. Lefedjük, és szobahőmérsékleten legalább 1 órát pihentetjük. Felforralunk másfél liter enyhén sós vagy 2 húsleveskockával ízesített vizet. Két kiskanál segítségével hosszúkás, apró galuskákat szaggatunk a főzőlébe. Félig lefedjük, és lassú, éppen csak gyöngyöző forralással kb. 15 percig főzzük.
Közben felforrósítjuk a húsleveslét. Szűrőkanállal kiemeljük a főzőléből a grízgaluskákat, és egyenesen a húslevesbe tesszük. Tetejét meghinthetjük vágott petrezselyemzölddel vagy snidlinggel, és csinos erőleveses-csészékbe vagy mélytányérokba szedve, azonnal tálaljuk.
Jó tanács: A grízgaluska a hagyományos levesbetétek egyike, amely olcsó és laktató, a "vékony" leveseket is kiadóssá teszi. Masszáját tetszés szerint tovább bűvölhetjük párolt hagymával, fokhagymával, 1-2 evőkanál finomra vágott petrezselyemzölddel, kaporral vagy darált sonkával, tarjával. Vigyázat, a grízgaluska "megissza" a levest, ezért ha nem azonnal tálaljuk, fedő alatt, külön edényben tartsuk melegen!