ingyen webstatisztika

GOMBAROPOGÓS


Hozzávalók 4 személyre: 20 dkg gomba, 2 és fél dl tej, 5 dkg vaj, 2 púpozott evőkanál liszt, 1-2 evőkanál zsemlemorzsa, 1 tojás, 1 csokor petrezselyemzöld, 1 gerezd fokhagyma, 1 teáskanál só, 1 mokkáskanál őrölt fekete bors, a bundához liszt és tojás, a sütéshez étolaj, a tálaláshoz tejföl.

Elkészítés: 4 dkg vajat a liszttel habzásig hevítünk, majd ráöntjük a közben megmelegített tejet, és folytonosan kevergetve olyan sűrűre főzzük, hogy elváljon az edény falától. Ezután hagyjuk, hogy kihűljön. Közben a megmaradt vajra rátesszük a megtisztított és apróra vágott gombát, a megmosott, finomra metélt petrezselyemzöldet, és megsózzuk, borsozzuk. Fedő alatt, saját levében puhára pároljuk. Ha zsírjára sült, ugyancsak kihűtjük. A már langyos fehér mártásba beletesszük a párolt gombát meg a felvert tojást, kevés zsemlemorzsával összekeverjük, ezután zúzott fokhagymával, sóval, borssal ízesítjük. A masszát 15 percre mélyhűtőbe tesszük, hogy kissé megdermedjen, majd nedves kézzel kis rudacskákat formázunk belőle. Lisztben megmártjuk, felvert tojásban megforgatjuk, ismét lisztbe hempergetjük, majd bő, forró olajban megsütjük mindkét oldalát. Tejföllel és tetszés szerinti körettel tálaljuk.
 



Egyéb receptek:

alma
| banán | sós aprósütemények | babételek | bor | bárány | barack | befőzés | beigli | birka | borjú | borsó | brokkoli | burgonyaköretek | burgonya ételek | burgonya sütemények | cékla | citrom | cukkini | cseresznye | csirke | csirkecomb | csirkehús ételek | csirkemell | csirkés ételek | csokis édességek | csülök | dinnye | disznótoros ételek | diós torták és sütemények | édes aprósütemények | édességek | eper | fánk | fasírt | felfújtak | fortélyok és egészség | galuska | gesztenye | gomba | gombóc | gríz | gyógynövények | gyümölcsök | gyümölcskenyér | hagyma ételek | halak | joghurt | kacsa | kalács | káposzta | karaj | karalábé | karfiol | kávé | kelkáposzta | kenyér | keksz | kókusz | kolbász | körte | krémes | krumplis ételek | kuglóf | kukorica | lecsó | lekvár | lencse | leves | liba | madarak | magvak | mák | malac | málna | mandula | marha | marhafasírt | marhahús | meggy | melegszendvics | mogyoró | maffin | narancs | nyúl | omlett | padlizsán | palacsinta édes | palacsinta sós | paprika | paradicsom | piskóta | pizza | pogácsa | ponty | puding | pulyka | pulykamell | rétes | rizs | rómaitál | sajt | sajtos sütiksaláták | sárgarépa | savanyúkáposzta | savanyúság | sertéshús | sertés comb | sonka | spagetti | sütemény | sütőtök | szendvicsek | szilva | szója | szószok | tarja | tengeri hal | tészta | tésztafélék | tojás | tök | torta | turmix | túrókrém | túrós sütemény | túrótorta | tyúk | uborka | vadhús | virsli | zöldbab | zöldség | zsiradék | zsírégető gyümölcsök