SZTRAPACSKA MÁSKÉPPEN
Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg burgonya, 3
tojás, kb. 50 dkg finomliszt, só, őrölt bors, 20 dkg főtt csülök; a mártáshoz: 10 dkg juhtúró, 2,5 dl tejföl, só, őrölt bors, 1 kis gerezd fokhagyma.
Elkészítés: Hámozzuk meg a burgonyát, majd felhasználásig rakjuk hideg vízbe, hogy ne barnuljon meg. Reszeljük le durvára egy akkora tálba, hogy a tojást és lisztet hozzáadva könnyen össze tudjuk keverni. A lereszelt burgonyára üssük rá a tojásokat. Sózzuk meg, ízlés szerint szórjunk rá törött borsot. Keverjük össze, majd adjunk hozzá annyi lisztet, - folyamatos keverés mellett - hogy az állaga sűrű legyen. Ha keményebbre szeretnénk, tegyünk hozzá néhány evőkanál búzadarát. A forrásba levő sós vízbe szaggassuk bele úgy, hogy a kanalat előtte mártsuk bele a vízbe, vagy olajba, hogy a tészta ne ragadjon rá. Az evőkanállal felvett tésztát egy másik kanál segítségével formázzuk szabályosra, így megközelítőleg azonos nagyságú galuskákat kapunk. Amikor feljönnek a víz tetejére, még főzzük kb. 8 percig. Ezután szűrjük le. Amíg a galuskák főnek, készítsük el a mártást: Egy mély serpenyőbe öntsük bele a tejfölt és az apróra vágott és összenyomott fokhagymát. Melegítsük fel és tegyük hozzá a túrót, kevergessük, míg fel nem olvad. Kóstoljuk meg, és ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Ebbe a mártásba szedjük bele a galuskákat. Forgassuk bele és saját edényben, vagy tálban tálaljuk. Szórjuk a tetejére a felvágott csülköt.