TORTA
— Ha a krémmel megkent, feldíszített tortát beakarjuk fedni (netán be akarjuk csomagolni), köralakban és a közepén szúrjunk bele néhány fogvájót, erre borítsuk rá a csomagolóanyagot, így a teteje nem érintkezik a csomagolóanyaggal, ezért nem teszi tönkre.
— Ha a kész tortát először csomagolás nélkül tesszük mintegy két órára a fagyasztóba, és csak azután csomagoljuk be fóliába, akkor nem nyomódik össze a díszítése.
— Egészen vékony vonalak készítéséhez a tortadíszítésnél a nyomózsák nem megfelelő, mert túl vastag. A levágott sarkú nejlonzacskó viszont kiválóan alkalmas vékony díszítővonalak készítéséhez. Minél kisebb a nyílás, annál szebb és finomabb mintát rajzolhatunk vele.
— A torták bevonásához jobb a tortabevonó, mint a csokoládé, mert a tortabevonó több kakaóvajat tartalmaz, mint a csokoládé, ezért könnyebben kenhető, és megtartja csillogását. A tortabevonót a felolvasztás során nem szabad túlhevíteni. Legjobb, ha darabokra törve kisméretű edénybe tesszük, amelyet nagyobb lábasba, vízfürdőbe állítunk. Az olvadó tortabevonót állandóan kevergetni kell.
— A tortát úgy lehet viszonylag egyenletes vastagságú lapokra vágni, hogy a kívánt magasságban négy helyen késsel kissé bevágjuk, majd vékony, erős zsineget (vagy cérnát) illesztünk a "vágatokba", és a két végét összehurkoljuk, és egyszerre húzzuk meg. A zsineggel elvágott tortalapot leemeljük, és jöhet a következő... A torták tésztáját csak teljesen kihűlt állapotban vágjuk fel.
— A készen vett tortalapot cukros tejjel locsoljuk meg, és csak másnap töltsük meg a krémmel.
— A csokoládéval bevont torta szép fényes és sima lesz, ha forró vízbe mártott és utána letörölt tortalapáttal lesimítjuk. A jó minőségű csokoládét arról ismerhetjük meg, hogy selymes fényű, töréskor jól hallhatóan roppan, törési felülete tiszta. Kóstoláskor nem tapad a szájpadlásra, nem szemcsés, hanem lágyan szétolvad a nyelven.
— A világos színű tortalapokat világos lekvárral (pl. sárgabarack) kenjük meg, a csokoládés vagy diós lapokat sötétebb (pl. meggy- vagy ribizli-) lekvárral.
— Könnyű feldíszíteni a tortát, ha a tetejére tortapapírt teszünk, amiből előbb kivágtuk a mintákat. Rászitáljuk a porcukrot, levesszük a papírt, és már kész is a díszítés. Más módszer: a torta tetejét vastagon meghintjük porcukorral. 1 cm széles és 35 cm hosszú papírcsíkokat vágunk, és rácsszerűen a cukorrétegre helyezzük. Gazdagon rászitálunk kakaóport. A papírcsíkokat óvatosan eltávolítjuk, nehogy a kontúrok elmaszatolódjanak. Tortakozmetika: Előfordul, hogy az amúgy jól sikerült sütemény teteje nem elég szép sima, netán kissé meg is ég. Legcélravezetőbb, ha ezt a részt lereszeljük, majd a torta felszínét kakaóporral megszórjuk. Erre tortapapír csipkéiből kivágott mintákat vagy ha ilyen nincs kéznél, papírcsillagokat fektetünk. Ezután jó vastagon porcukrot szitálunk rá. Végül a mintákat óvatosan leemeljük, s magunk is elcsodálkozunk, milyen mutatós tortát kapunk.
— A tortát a díszítés idejére helyezzük rácsra, és terítsünk alá alufóliát. A folyékony masszát csurgassuk a torta közepére, és műanyag lapocska segítségével rögtön simítsuk el.
— Ha túl lágyra sikerült a tortakrém, kevés tört piskótamorzsával vagy ledarált háztartási keksszel, esetleg édes kétszersülttel sűríthetjük. Szaporíthatjuk még kevés finomra darált dióval is.
— A tortához készített krém nem fog összecsomósodni, és az állaga is könnyebb lesz, ha előmelegített tálban keverjük össze a szobahőmérsékletű zsiradékot és a tojásokat.