TOJÁSOS EGYBESÜLT FASÍRT
Hozzávalók 4 személyre: 2 szikkadt zsemle, 2 dl tej, 8 főtt
tojás, 2 nyers tojás, 2 evőkanál étolaj, 1 nagy fej vörös-hagyma, 60 dkg darált hús, 2 gerezd fokhagyma, 1 csokor petrezselyemzöld, 1 kávéskanál őrölt pirospaprika, 1 evőkanál mustár, só, őrölt bors, 5 dkg parmezán jellegű sajt.
Elkészítés: A zsemléket beáztatjuk a tejbe. A főtt tojásokat meghámozzuk, vehér végüket levágjuk. 1 evőkanál olajban megfonnyasztjuk a finomra vágott vöröshagymát. A darált húshoz adjuk a kinyomkodott zsemléket, a vöröshagymát, az áttört fokhagymát, a 2 nyers tojást, a finomra vágott petrezselyemzöldet, a pirospaprikát, mustárt, sót, borsot, végül belereszeljük a főtt tojásfehérjéket és a sajtot, alaposan összedolgozzuk. A massza 1/3 részét 1 evőkanál olajjal kikent hosszúkás sütőformába simítjuk, belenyomkodjuk a vágott felükkel összeillesztett tojásokat, befedjük a maradék húsmasszával. 180 °C-ra előmelegített sütőben 1 órán át sütjük. 10 percig a formában pihentetjük, majd felszeleteljük. Köretként 50 dkg lecsepegtetett, 1 evőkanál margarinban felforrósított csemegekukoricát (konzerv) kínálhatunk hozzá, amelyet 1 nagyobb, apró kockákra vágott piros húsú paprikával, 10 dkg kovászos (vagy ecetes) uborkával és 1 csokor finomra vágott petrezselyemzölddel gazdagíthatunk. Chiliporral, sóval, borssal fűszerezzük.