SZALONNÁS HÚSPOGÁCSA
Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg darált sertés- és
marhahús vegyesen, 1 szikkadt zsemle, 1
tojás, 8 szelet bacon sza-lonna, 75 dkg mirelit
zöldbab, 3 fej vöröshagyma, 2,5 dl tyúkhúsleveslé (leveskockából is készülhet), 2 dl tejszín, 1 teáskanál étkezési (búza)keményítő, 2 teáskanál mustár, 1 evőkanál étolaj, 3 dkg vaj, 1 csokor petrezselyemzöld, só, őrölt bors, 2 dkg natúr lében eltett zöldbors.
Elkészítés: A zsemlét vízbe áztatjuk. Közben a vöröshagymát kockákra vágjuk. A darált húst összegyúrjuk a kinyomkodott zsemlével, 1 fej vöröshagymával és a tojással. Sóval, borssal, mustárral ízesítjük. A masszából 8 lapos húspogácsát formálunk. Mindegyiket körbetekerjük 1-1 szalonnaszelettel, fogvájóval megtűzzük, és a megforrósított olajon mindkét oldalon kb. 4-4 percig sütjük. A zöldbabot forrásban lévő, sós vízben megfőzzük. A megforrósított vajon üvegesre pároljuk a maradék vöröshagymát, hozzáadjuk az apróra vágott petrezselyemzöldet, majd a lecsöpögtetett babot is. A húspogácsákat a serpenyőből kivesszük, és melegen tartjuk. A mártáshoz a visszamaradt zsiradékot felöntjük a leveslével, és behabarjuk az étkezési keményítővel elkevert tejszínnel. Sóval, borssal, zöldborssal ízesítjük, és 3 perc alatt összefőzzük.