Hozzávalók 6 személyre: 2 szikkadt zsemle, 1 csomó újhagyma, 2
tojás, 1 kg darált sertés- és
marhahús vegyesen, 1-2 evőkanál mustár, 10 dkg puha túrósajt, 1 kg
zöldbab, 2 fej vöröshagyma, 5 dkg húsos füstölt szalonna, 2 evőkanál tejföl, só, őrölt bors, a tepsi kikenéséhez étolaj, a díszítéshez tetszés szerint paradicsomcikkek és petrezselyemzöld.
Elkészítés: A zsemléket hideg vízbe áztatjuk. A megtisztított újhagymát vékonyan felkarikázzuk. A darált húst össze-gyúrjuk az újhagyma felével, a kinyomkodott zsemlékkel és a szétválasztott
tojások fehérjével. Sóval, borssal, mustárral ízesítjük, majd a masszából cipót formálunk. Olajjal kikent tepsibe fektetjük, és előmelegített sütőbe toljuk. 200 fokon (gáztűzhelynél 3-as fokozaton) kb. 45 percet sütjük. Közben a húscipó bundájához a maradék újhagymát a túrósajttal és a tojássárgákkal jól összekeverjük, a cipóra kenjük, majd ugyanazon a hőfokon további kb. 15 perc alatt megsütjük.
A főzelékhez a megtisztított, megmosott, feldarabolt zöldbabot forrásban lévő sós vízben kb. 15 perc alatt megfőzzük, majd lecsöpögtetjük. A megtisztított vöröshagymát vékony cikkekre vagy karikákra vágjuk. A szalonnát felaprítjuk, és serpenyőben ropogósra sütjük. A forró szalonnazsírban a hagymát megpirítjuk, hozzáadjuk a zöldbabot, és belekeverjük a tejfölt. Szükség esetén utánaízesítjük. A sajtos húscipót felszeletelve, a hagymás zöldbabbal körítve kínáljuk. Paradicsomcikkekkel és petrezselyemzölddel díszítjük. Tipp: A húscipót kiadósabbá tehetjük, ha főtt tojással vagy kolbásszal is megtöltjük. A zsemlét nyers reszelt burgonyával helyettesíthetjük, a tojást pedig elhagyhatjuk.