PEREMES FASÍROZOTT
Hozzávalók: 1 kg körüli (jó húsos) dagadó, 3 zsemle, 3
tojás, 3 gerezd fokhagyma, 1 kis fej vöröshagyma, só, őrölt bors, 1 kiskanál őrölt pirospaprika.
Elkészítés: Szúrjuk fel a dagadót olyan módon, ahogy a töltött dagadó készítésénél. Vágjunk le belőle 6 darab két ujj szélességű csíkot és ezeket kívül-belül sózzuk meg és egy kis ideig hagyjuk állni. A többit daráljuk össze 3 darab ázta-tott, kinyomkodott zsemlével és tegyük hozzá a 3 cikk késpengével megtört fokhagymát, az apróra vágott vöröshagy-mát, egy kiskanál pirospaprikát, őrölt borsot, sót ízlés szerint. Ezeket jól dolgozzuk össze és készítsünk belőle 6 darab egyforma gombócot. Vágjunk 6 darab 15x15-ös alufóliát és zsírozzuk meg, a dagadó csíkot húzzuk szét és tegyük bele a húsgombócot, s ezt helyezzük a megzsírozott alufóliára, amelynek a széleit felhajtva egymás mellé tesszük egy olyan tepsibe, amelybe alőzőleg 4-5 dl vizet öntöttünk. Mindegyik fasírt tetejét locsoljuk meg egy-egy kávéskanál olajjal, fóliázzuk le és tegyük 40-45 percre forró sütőbe. Ezután vegyük le a fóliát, 10-15 percig süssük tovább, amíg meg nem pirul, közben egyszer-kétszer locsoljuk meg a levével.