PAPRIKÁS HÚSPOGÁCSA
Hozzávalók 4 személyre: 1 szikkadt zsemle, 2-2 piros és zöld húsú (kaliforniai) paprika, 3 fej vöröshagyma, 50 dkg darált sertés- és
marhahús vegyesen, 1
tojás, 10 dkg gouda sajt, 4 evőkanál étolaj, 4 evőkanál ecet, só, őrölt édesnemes pirospaprika, késhegynyi cayenne-i bors, frissen őrölt fehér bors, 1 csipet cukor.
Elkészítés: A szikkadt zsemlét hideg vízbe áztatjuk. Fél-fél cső kicsumázott piros és zöld húsú paprikát apróra felkoc-kázunk. 1 fej vöröshagymát is kockákra vágunk. A darált húst összegyúrjuk a paprikakockákkal, a kinyomkodott zsemlével, a hagymával és a tojással. Sóval, pirospaprikával és cayenne-i borssal fűszerezzük. A sajtot 8 kockára vágjuk.
A húsmasszából 8 pogácsát formálunk, és mindegyik közepébe 1-1 kocka sajtot nyomunk. 2 evőkanál felforrósított olajon a húspogácsákat kb. 6 perc alatt körös-körül ropogósra sütjük. A maradék zöld és piros húsú paprikát feldara-boljuk. A megmaradt vöröshagymát félbevágjuk és felkarikázzuk. Az ecetet sóval, borssal, cukorral ízesítjük, majd belevegyítjük az olajat. A feldarabolt paprikát és a hagymát a vinaigrette-mártásba forgatjuk. A sült húspogácsákat a paprikasalátával kínáljuk. Kenyér vagy csipetnyi reszelt szerecsendióval fűszerezett burgonyapüré illik hozzá.