JUHTÚRÓVAL TÖLTÖTT FASÍRT
Hozzávalók 4 személyre: 1 száraz zsemle, 3 közepes fej vöröshagyma, 1 hegyes erős paprika (savanyított is lehet), 50 dkg darált hús, 1
tojás, só, őrölt fehér bors, fél teáskanál őrölt kömény, 10 dkg juhtúró (vagy juhsajt), 2 evőkanál olaj, fél fej jégsaláta (vagy fejes saláta), fél kígyóuborka, 4 szem közepes paradicsom, 4 evőkanál (fehér) borecet, frissen őrölt bors, 4 evőkanál olívaolaj, a díszítéshez petrezselyemzöld és kis hegyes paprika.
Elkészítés: Az előző napról maradt száraz zsemlét hideg vízbe áztatjuk. Megtisztítunk és finomra vágunk 2 fej vörös-hagymát. A hegyes paprikát kis darabokra vágjuk. A jól kicsavart zsemlét tálban összegyúrjuk a darált hússal, a fi-nomra vágott vöröshagymával, a paprikával és 1 egész tojással. A masszát sóval, borssal és őrölt köménnyel ízesítjük. A juhtúrót (vagy a lágy juhsajtot) nyolc egyforma részre osztjuk, majd a húsmasszából mindegyik köré pogácsát for-mázunk. Serpenyőben olajat forrósítunk és a húspogácsákat kb. 10 percig sütjük benne.
Eközben megtisztítjuk, lemossuk és lecsepegtetjük a fejes vagy a jégsalátát, majd anélkül, hogy leveleire szednénk, csíkokra vágjuk. A megmosott kígyóuborkát negyedeljük és felkockázzuk. A harmadik fej vöröshagymát, és a paradicsomokat megtisztítjuk, megmossuk és cikkekre vágjuk. A (fehér) borecetet gondosan elvegyítjük a sóval és a borssal, majd a vékony sugárban belecsorgatott olívaolajjal. Az öntetet óvatosan összekeverjük a saláta előkészített hozzávalóival. A salátát tálon elrendezzük, tetejére rakjuk a húsgombócokat és kis hegyes paprikával, petrezselyemmel díszítjük