Hozzávalók 4 személyre: 1 szikkadt zsemle, 3 fej vöröshagyma, 1 csokor bazsalikom, 75 dkg darált sertés- és marha-hús vegyesen, 1
tojás, 2 teáskanál mustár, 50 dkg brokkoli, 37 dkg paradicsom, 22 dkg mozzarella sajt, kb. 4 dl erőleveslé (leveskockából), 1 dl tejszín, 2 evőkanál vaj, 1-2 teáskanál étkezési búzakeményítő, só, őrölt bors; étolaj.
Elkészítés: A szikkadt zsemlét hideg vízbe áztatjuk. A vöröshagymákat megtisztítjuk, 1 fejet felkockázunk. A meg-mosott, lerázott bazsalikom leveleit lecsipkedjük, néhányat félreteszünk, a többit csíkokra metéljük. A kinyomkodott zsemlét összegyúrjuk a darált hússal, a tojással, a hagymakockákkal, a bazsalikomcsíkok felével és a mustárral. Sóz-zuk, borsozzuk, és a masszából hosszúkás cipót formálunk. Olajjal kikent tűzálló formába helyezzük, és előmelegített sütőben, 200 fokon (gáztűzhelynél 3-as fokozaton) 40-50 percig sütjük. A megmosott brokkolit rózsáira szedjük, és forrásban lévő sós vízben, 8-10 percig főzzük. A megmosott paradicsomból 12 dkg-ot felkockázunk, majd a többit és a félretett vöröshagymát cikkekre vágjuk. A mozzarellát felszeleteljük. A paradicsomkockákat, a mozzarellát és a félretett bazsalikom felét a cipóra szórjuk. Aláöntjük a leveslét és a tejszínt, majd változatlan hőfokon, 10 percig süt-jük.
A hagymacikkeket a forró vajon aranybarnára sütjük. Hozzáadjuk a paradicsomcikkeket, és megpároljuk. Beleforgatjuk a brokkolirózsákat, majd összemelegítjük. Sózzuk, borsozzuk. A húscipót tálra helyezzük. Levét külön lábasban felforraljuk, majd belekeverjük a kevés vízben csomómentesen elkevert keményítőt. Felforraljuk, és beleszórjuk a maradék bazsalikomot. A zöldségeket a hús köré halmozzuk. A húscipót kevés mártással meglocsoljuk, a többit külön kínáljuk hozzá. Metélttel köríthetjük.