Hozzávalók 6 személyre: 1 szikkadt zsemle, 1 fej vöröshagyma, 40 dkg mozzarella sajt, 10 dkg paradicsom, 80 dkg darált sertés- és
marhahús vegyesen, 1
tojás, cseresznyepaprikakrém, provence-i fűszerkeverék, 2/3 zacskó (kb. 25 dkg) pizzatésztapor, másfél evőkanál étolaj, 2 csokor bazsalikom, 2 csokor petrezselyemzöld, 1 gerezd fokhagyma, 2-3 dkg vaj vagy margarin, 2-3 dkg liszt, 1 dl tejszín, 4 dl zöldségerőleveslé, 1 tojássárgája, só, őrölt bors.
Elkészítés: A szikkadt zsemlét hideg vízbe áztatjuk. A megtisztított vöröshagymát felaprítjuk. A mozzarellát lecsö-pögtetjük, és apróra felkockázzuk. A megmosott, megtisztított paradicsomot négyfelé vágjuk, majd magjait kikaparjuk, húsát felkockázzuk. A darált húst a kinyomkodott zsemlével, a vöröshagymával, a tojással, a paradicsommal és a mozzarellával összegyúrjuk. Sóval, paprikakrémmel, provence-i fűszerkeverékkel ízesítjük.
A húsos masszából cipót formálunk, és margarinnal kikent tepsire fektetjük. Előmelegített sütőben, 200 fokon (gáz-tűzhelynél 3-as fokozaton) kb. 50 percig sütjük, majd kihűtjük. Közben a pizzaporból a csomagoláson található utasítás szerint elkészítjük a tésztát. A mártáshoz a megmosott, felaprított zöldfűszereket pépesítjük. Az összezúzott fokhagymát a forró vajon megpároljuk. Rászórjuk a lisztet és megpirítjuk. Kevergetve hozzáadjuk a tejszínt és a leveslét. Amikor forrni kezd, belekeverjük a zöldfűszereket. Alacsony hőfokon, 5 percig főzzük, majd sózzuk, borsoz-zuk. A pizzatésztát kb. 25 cm-es kerek lappá kinyújtjuk, és belegöngyöljük a húscipót. Tojássárgájával megkenjük, bazsalikommal megszórjuk, és további kb. 20 percig sütjük. A mártással és bazsalikommal díszítve kínáljuk.