Hozzávalók 4 személyre: 75 dkg darált sertéshús, 1 szikkadt zsemle, 1
tojás, 2 tojássárgája, 1 fej vöröshagyma, 2 szál póréhagyma, 1 kis fej karfiol, 5 dkg darált dió, 1-2 evőkanál liszt, 2,5 dl húsleveslé (húsleveskockából is ké-szülhet), 2,5 dl tej, 2 evőkanál vaj vagy margarin, 1 evőkanál étolaj, 1 teáskanál mustár, 1 csokor petrezselyemzöld, só, őrölt bors, curry, édesnemes pirospaprika.
Elkészítés: A zsemlét hideg vízbe áztatjuk. Közben a megtisztított vöröshagymát kockákra vágjuk. A darált húst összegyúrjuk a kinyomkodott zsemlével, a tojással, a vöröshagymával és a mustárral. Sóval, borssal, curryvel és piros-paprikával fűszerezzük. A 2 tojássárgáját összekeverjük az olajjal, a dióval, a felaprított petrezselyemzölddel és a curryvel. A masszából cipót formálunk, a tetején elosztjuk a diós krémet, és kissé belenyomkodjuk. Tepsibe fektetjük, és előmelegített sütőben, 200 fokon (gáztűzhelynél 3-as fokozaton) kb. 30 percig sütjük. Alufóliával betakarjuk, ne-hogy megégjen, és további 20-30 percig sütjük. Közben a megtisztított és megmosott póréhagymát felkarikázzuk, a karfiolt rózsáira szedjük, majd forrásban lévő, sós vízben 5-10 percig főzzük. A lisztet a forró vajon megpirítjuk, a tejjel és a leveslével felöntjük. Felforraljuk, és gyakori keverés mellett 5 percig főzzük. A mártást sóval, borssal, csi-petnyi curryvel fűszerezzük. A húscipót a lecsöpögtetett zöldségekkel körítjük, kevés mártással leöntjük.