Hozzávalók: 75 dkg burgonya, 1 szikkadt zsemle, 10 dkg kifejtett vagy mirelit zöldborsó, 10 dkg csiperkegomba, 2 fej vöröshagyma, 50 dkg darált sertés- és
marhahús vegyesen, 1
tojás, 2 evőkanál étolaj, 1 db piros húsú paprika, fél fej jégsaláta, 3 dl joghurt, 2 evőkanál majonéz, fél csokor petrezselyemzöld, fél csokor metélőhagyma, só, őrölt bors.
Elkészítés: A megmosott burgonyát forrásban lévő, sós vízben kb. 20 perc alatt megfőzzük. A főzővizet leöntjük, a burgonyát hideg vízzel leöblítjük, és hűlni hagyjuk. Meghámozzuk, majd kihűtjük. A zsemlét hideg vízbe áztatjuk. A zöldborsót sós vízben megfőzzük, majd leszűrjük. A megtisztított és megmosott gombát durvára felaprítjuk. A vörös-hagymákat megtisztítjuk. Az egyik fejet felkarikázzuk, a másikat apró kockákra vágjuk.
A darált húst összegyúrjuk a kinyomkodott zsemlével, a tojással, a gombával és a hagymakockákkal. Sóval, őrölt borssal fűszerezzük. A masszából 6-8 gombócot formálunk, és a felforrósított olajon 15 perc alatt körös-körül megsütjük.
A kicsumázott paprikát és a megtisztított jégsalátát megmossuk, majd apróra felvágjuk. A kihűlt burgonyát felszeleteljük. A joghurtot a majonézzel simára kikeverjük. A zöldfűszereket felaprítjuk, és a mártásba szórjuk. Sóval, borssal ízesítjük. A burgonyát, a jégsalátát, a paprikát, a zöldborsót és a hagymakarikákat a joghurtos mártásba keverjük. A gombás húsgombócokat a salátaágyon tálaljuk.
Tippek: Ha kevés az időnk, majonéz és joghurt helyett készen kapható salátaöntetet is használhatunk. * Szikkadt zsemle nincs mindig otthon. Ilyen esetben keverjünk zsemlemorzsát, esetleg reszelt nyers burgonyát a darált húsos masszához, és hasonlóan ízletes fasírtokat kapunk.