Hozzávalók 4 személyre: 1 szikkadt zsemle, 1 kis fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1
tojás, 1 kávéskanál őrölt pirospaprika, fél kávéskanál majoranna, só, őrölt bors, 20 dkg darált sertéshús, étolaj a sütéshez; a mártásokhoz: 5 dkg rokfort sajt, 2 dl kefír, 2 evőkanál citromlé, só, őrölt bors, 1 db kis avokádó, 1 csokor snidling, 10 dkg majonéz, 2 evőkanál ecetes torma.
Elkészítés: A zsemlét beáztatjuk langyos vízbe, kinyomkodjuk, majd a finomra vágott vöröshagymával, fokhagymá-val, a tojással, pirospaprikával, majorannával, sóval és borssal együtt a húshoz adjuk, és összedolgozzuk. Kis golyókat formálunk belőle, és forró, bő olajban kisütjük. Papírkendőre szedve hagyjuk kihűlni. A rokfortos mártáshoz megreszeljük a sajtot, elkeverjük 1 dl kefirrel, 1 evőkanál citromlével, sóval és borssal. Az avokádómártáshoz az avokádót kettévágjuk, magját kiemeljük, belsejét kivájjuk, felaprózzuk, meglocsoljuk 1 evőkanál citromlével, majd hozzáadjuk a snidlinget, és összeturmixoljuk. A majonézt elkeverjük 1 dl kefírrel, sóval és borssal, felét az avokádóhoz adjuk. A tormamártáshoz egyszerűen összekeverjük a maradék majonézt az ecetes tormával. A fasírtocskákat lapos tálra rakosgatjuk, mindegyikbe egy-egy fogvájót tűzünk, és petrezselyemzölddel, snidlinggel, paprikakockákkal díszítjük. A mártásokat külön kínáljuk hozzá.