FASÍRTPOGÁCSÁK - MÁSKÉPPEN (mikrohullámú készülékben elkészíthető étel)
Hozzávalók 4 személyre: 40 dkg darált sovány sertéshús, 2
tojás, 1 zsemle, másfél dl tej, 1 kis fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 teáskanál piros fűszerpaprika, 1 mokkáskanál majoránna, ízlés szerint só és törött fekete bors, a bundázáshoz 3 evőkanál zsemlemorzsa, a sütéshez 2 evőkanál étolaj.
Elkészítés: A zsemlét apró kockákra vágjuk és a tejjel lelocsoljuk. 10 percig hagyjuk állni, közben összekeverjük. A vöröshagymát és a fokhagymát egészen finomra aprítjuk vagy fokhagymaprésen átnyomjuk. A tojásokat gyengén felverjük, majd az áztatott zsemlét (az összes tejjel együtt), a húst, a hagymát és a fűszereket összedolgozzuk. Addig gyúrjuk-gyömöszöljük a masszát, amíg formázhatóvá válik, amíg az összes folyadékot felveszi. Közben a CRISP-tálat kenőtollal megolajozzuk. Nedves kézzel nyolc egyforma húspogácsát formázunk a masszából, majd a zsemlemorzsába mártjuk, és a megolajozott CRISP-tálra helyezzük. A kenőtollal vékonyan bekenjük a tetejüket olajjal, s a CRISP-fokozaton 10 percig sütjük a húspogácsákat. Tetszés szerinti körettel és salátával tálaljuk.
(Aki használja a WHIRLPOOL valamelyik mikrosütőjét, az tanúsíthatja, hogy fele annyi idő alatt elkészül benne az étel, mint a hagyományos sütőben. Tehát a mikrosütővel fele energiát is megtakaríthatunk. Néhány ételt — melyet korábban bő olajban sütöttünk — most olajszag nélkül, akár zárt ablak mellett is elkészíthetünk a különleges CRISP-es készülékekben.)